Bezárja a Honda német dizájnközpontját

Vágólapra másolva!
A Frankfurt melletti Offenbachban működő formatervezői stúdió bezárása mellett döntött a Honda, de a fejlesztőközpont azért megmarad.
Vágólapra másolva!

Az 1992-ben alapított, 3000 négyzetméteres európai formatervező stúdió számos motor és autó formájának kidolgozásáért felelt, köztük a lenti képen látható Small Hybrid Sports Conceptért, amelyet a 2007-es Genfi Autószalonon mutattak be. A Hondánál történő költségcsökkentés jegyében tavaly már eladták Forma 1-es csapatukat, és visszafogták a nagy autószalonokon való megjelenést is, idén például el sem mentek Frankfurtba.

A motortervező részleget valószínűleg Milánóba költöztetik, de az autótervező egység megszűnik. Ugyanakkor megmarad az offenbachi fejlesztőközpont, amely az európai igényekhez és előírásokhoz alakítja a Japánból és a világ többi részéből érkező Hondákat.

Forrás: Honda