Tönkreteszik a hallást a kabriók

Vágólapra másolva!
Egy nyitott tetejű autóban utazni akár olyan zajos is lehet, mintha az embernek egy légkalapács zaját kellene hallgatnia, ezért használatuk súlyosan károsíthatja a hallást - jelentette a BBC.
Vágólapra másolva!

Hogy a kabriók zajosabbak egy zárt autónál, az valószínűleg nem lep meg senkit, ugyanakkor a ricsaj mértéke nagyobb és károsabb lehet a korábban elképzelteknél. Egy amerikai fül-orr-gégészeti találkozón kutatók nyilvánosságra hozták kutatásaik eredményét, amely szerint egy kabrióban 80-112 km/órával haladva az utasok a fülüket 88-90 decibeles zajnak teszi ki, ami olyan, mintha folyamatosan egy működő légkalapács mellett állnának. Ennek eredményeként, ha fülünket hosszú távon tesszük ki e zajnak, az súlyos halláskárosodáshoz vezethet. A tudósok azt javasolják a nyitott tetős autók megszállottjainak, hogy utazás előtt tegyenek föl valamilyen fülvédőt, ahogyan azt a motorosok is teszik, vagy egyszerűen dugjanak füldugókat a fülükbe.

A kutatók menet közben mérték a vezető jobb és bal oldalán fellépő zaj mértékét ugyanazon az úton, többféle kabrióval is, de nem a csúcsforgalomban. A fellépő út, motor, forgalom és szél keltette zaj 110 km/óra felett elérte a 88-90 decibelt, egyszer még a 99 decibelt is, és ez már jóval több a 85 decibeles határnál, amely alatt még nem áll fenn a végleges halláskárosodás kockázata. Ugyanakkor ilyen sebességeknél a zajszint még egyszerűen az ablak felhúzásával akár 82 decibelre is csökkenthető.

A fület érő károsodás nem azonnal jelentkezik, hatása lehet, hogy csak évek múltán válik észrevehetővé, ám ekkor már valószínűleg túl késő.