Ügyfélközpontú lesz a Lotus

Vágólapra másolva!
Dany Bahar, a Lotus új vezérigazgatója decemberben hozza nyilvánosságra új modelleket is tartalmazó hétéves tervét. Középpontban az ügyfél.
Vágólapra másolva!

Az év utolsó hónapjában ismerhetik meg a Lotus-dolgozók és a nagyközönség az új vezérigazgató hétéves tervét, amely friss modelleket is bőven tartalmaz. Dany Bahar október elsején vette át a vezérigazgatói posztot a visszavonult Mike Kimberleytől és rögtön nagy lendülettel vetette bele magát a munkába.

Bahar úgy szeretné átalakítani a Lotust, hogy a gyárat úgymond az ügyfelek irányítsák, olyan modelleket akar készíteni, melyek aktuális piaci igényeket elégítenek ki. "Jövőnk kulcsa, hogy olyan modellekkel álljunk elő, amilyeneket a piac akar. Ahelyett, hogy megpróbáljuk mi kitalálni, mit akar a világ, ügyfeleinkre kell koncentrálnunk" - szögezte le Bahar.

Idén a tokiói Exige-különkiadás mellett a Lotus bemutatta az Evorát, az biztos, hogy ebből a 2+2 üléses, középmotoros modellből 2012-re kabrió is készül. Ugyanekkor érkezhet az új Esprit, ezeket valószínűleg Bahar hétéves terve is megerősíti majd, a többi újdonságról viszont egyelőre nincs hír.