Szorosabb BMW-szövetségre vágyik a PSA

Vágólapra másolva!
Motorok után más alkatrészeket is szívesen cserélne a bajor gyártóval Philippe Varin, a PSA vezetője. A két cég szakértői már vizsgálják a lehetőségeket.
Vágólapra másolva!

A BMW-ről az utóbbi időben úgy hírlett, hogy a Mercedes-Benzzel fűzheti szorosra a szálakat. A két fél több esetben is - akár egymásnak ellentmondó - nyilatkozatokat is tett egy esetleges jövőbeli együttműködésüket illetően. Most úgy tűnik a PSA is a bajorokkal akar összefogni.

Míg eddigi szövetségük pusztán motorokra vonatkozott, Varin azt szeretné, ha a jövőben más alkatrészeket, technológiákat is közösen vehetnének meg vagy cserélhetnének egymás közt. Korábban már szó volt közös padlólemezekről is, ám arról egyelőre nincs információ, hogy egy szorosabb együttműködés ezt is elősegíthetné-e. A két cég szakértői jelenleg is azt mérik fel, pontosan mi lenne a legpraktikusabb módja egy szorosabb szövetség kihasználásának. Ez akár közös váltókat vagy klímaberendezéseket is jelenthet.

Mindesetre Varin gyorsan leszögezte, hogy bármennyire is szorossá válna a két gyártó kapcsolata, a másik felvásárlásáról, vagy összeolvadásról szó sincs. A két cég jelenleg például egy 1,6 literes négyhengeres motort oszt meg egymással, ám ezt 2011-től egy Peugeot-Citroën által gyártott háromhengeres erőforrás válthatja fel. Ezt követően a jövőben várhatóan még több motort oszt majd meg egymással a két cégcsoport.