Ötdarabos szériával búcsúzik a Zagato a Ferraritól

Utoljára dolgozik együtt a Ferrari, valamint a karosszéria-építő és tervező Zagato cég, amelynek tiszteletére egy ötdarabos széria készül az 550 Barchettából 550 GTZ néven.

Számtalan olasz márkával dolgozott együtt a múltban a karosszéria-építő és tervező Zagato, köztük természetesen a Ferrarival is. Idén 90. évfordulóját ünnepli az olasz manufaktúra, ezt pedig nem is tudná mással megkoronázni, mint hogy még egyszer, utoljára együttműködik Maranellóval.

Az utolsó közös munka az 575 GTZ volt, amely 2006-ban készült el a japán gyűjtő Hajasi Josijuki számára.

Most öt 550 Barchettát szed össze a világ több pontjáról a Ferrari, majd beérkezésük után a padlólemezig bontja őket. Ezt követően átküldi a vázakat a Zagatóhoz, ahol egyedi autók készülnek belőlük, hasonlóak Hajasiéhoz, bár tetejük, legalábbis kemény fajta nem lesz.

5,5 literes, 492 lóerős V12-es motor dolgozott az eredeti Barchettában, amely 4,2 másodperc alatt gyorsította százas tempóra. Arról egyelőre nincs hír, hogy a Zagato változtat-e a számokon, az alap mindenesetre önmagában is ígéretes.

1,1 millió euróba kerülnek az autók, a hírek szerint már elkelt mind az öt darab. A jövőben azért nincs esély hasonlóra, mert a Ferrari új "házirendje" szerint a jövőben semmilyen külső gyár nem kaphat engedélyt átépítési munkákra, ilyeneket csakis házon belül lehet végezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK