Vágólapra másolva!
A Renault megerősítette, hogy a Frankfurti Autószalonon bemutatott négy elektromos tanulmányautója közül mindegyikből szériaautó lesz.
Vágólapra másolva!

Négy elektromos tanulmányt, a Fluence-et, a Zoét, a Twizy-t, és a Kangoo-t mutatta be a Renault a Frankfurti Autószalonon, ahonnan helyszíni tudósítást is küldtünk. A napokban bejelentették, hogy a Fluence és a Kangoo mellett az 1+1 személyes Twizy-t, és a nagyobb Zoét is elkészítik, ráadásul már meg is vannak az üzemek, ahol 2011-ben megindulhat a gyártás. A Twizy (lent, balra) a Madridtól 150 kilométerre fekvő Valladolidban készül majd, ahol jelenleg a Modus, a Grand Modus és az új Renault Clio is készül. Emellett a nyugat-európai üzem logisztikai szempontból is megfelelőnek bizonyult, hiszen közel van a típus elsőszámú felvevőpiacaihoz. A Twizy-ben a két utas egymás mögött ül, és a parányi masina 20 lóerős, 70 Nm-es csúcsnyomatékú elektromotorja a hátsó kerekeket hatja. Érdekesség a futurisztikus autóval kapcsolatban, hogy a Renault szerint a szériaváltozat megjelenése alig tér el majd a tanulmányétól.

A Zoe (lent, jobbra) 2012-es érkezéséről már korábban is tudni lehetett. A Clio méretű autó már jóval sportosabb jelenség a Twizy-nél, és a Renault Párizs melletti üzemében készülhet. A cég reményei szerint ez a kocsi az összes európai elektromos autó-eladásaik kétharmadáért felel majd. Végleges változatát a Renault a L'Oréal kozmetikai cég luxustermékeket gyártó Biotherm márkájával közösen tervezik. Ugyan nem árult el semmit autója teljesítményéről a Renault, de felfedte, milyen újratöltési módszerekkel próbálják a Zoét praktikusabbá tenni. Alapvetően az akkumulátorok teljes töltése konnektortól függően négy és nyolc óra közti időt vehet igénybe, de a kocsi egy gyorstöltés funkcióval is rendelkezik, amely húsz perc alatt látja el az akkumulátorokat egy rövidebb úthoz elegendő energiával. Hogy egy teljes feltöltéssel hány kilométert képes megtenni az autó, még nem árulták el.

Ezek mellett létezik egy harmadik módszer is, amely gyakorlatilag egy teljesen töltött pótakkumulátort jelent. Ezt néhány perc alatt a lemerült helyére lehet rakni a speciális, robotizált csereállomásokon. A Zoe számára a L'Oréal egy speciális klímaberendezést fejleszt, amely jobban szűri az utastérbe kerülő levegőt, és hidratálva tartja a bent ülők bőrét.

Forrás: RenaultForrás: Renault