Új Volkswagen Touareg Detroitban

2009.11.13. 11:18

Januárban, a Detroiti Autószalonon mutatja be az új Touareget a Volkswagen, a kínálatban hibrid verzió is lesz.

2010 első nagy autószalonján, a januári detroitin mutatja be a nagyközönségnek az új Touareget a Volkswagen, a szabadidő-autó kínálatában hibrid verzió is szerepel majd. Ez lesz a wolfsburgi gyár első szériagyártású, benzines-elektromos modellje, melyet 2013-ig több is követ. Prof. Dr. Martin Winterkorn vezérigazgató szeretné, ha a Volkswagen "élenjáró" lenne az alternatív meghajtású járművek gyártói között.

Magáról az új Touaregről egyelőre nem sokat tudni, csak annyi látszik bizonyosnak, hogy 2010 második felében bukkan fel a márkakereskedésekben. Elektromos modellek fejlesztésére a Volkswagen nemrég szerződtette, a korábban a Continentalt vezető Karl-Thomas Neumannt, aki a fejlesztésekről közvetlenül referál Winterkornnak. Fő feladata az lesz, hogy az elektromos Up! miniautó 2013-ban a piacra kerüljön.

Januárban nemcsak az új Touareg mutatkozik be, Berlinben elkezdődik a konnektoros Golf Twin Drive közúti tesztje is. Húsz példányt próbálgatnak majd Berlinben, főleg arra lesznek kíváncsiak, hogy a 45 kilométeres, kizárólag elektromotorral elérhető hatótávolság mennyire elegendő a gyakorlatban. Ha elfogy a szufla, a Twin Drive-ban kétliteres dízelmotor veszi át a hajtást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK