Közös padlólemez a VW-csoportnak

Vágólapra másolva!
A következő évtized közepéig akár hatvan Audi, Seat, Skoda és Volkswagen jármű épülhet a német cég új elsőkerék-meghajtású padlólemezére, amelynek kifejlesztése a végső fázishoz érkezett.
Vágólapra másolva!

A cégen belül MQB-ként ismert új platform, amelyben keresztirányban helyezik el a motorokat, egyszerre váltja majd le a cégcsoport által eddig használt hasonló PQ2, PQ3 és PQ4 padlólemezeket. VW-források szerint az egységesítő lépéssel több milliárd eurót spórolhat meg az autóóriás. Az MQB lényege, hogy a kocsi méretétől függetlenül állandó a távolság a pedálok és az első tengely közt, így gyakorlatilag autótól függetlenül ugyanazokat az alkatrészeket használhatják a Skoda, Seat, Audi és Volkswagen különböző típusaiban. Ulrich Hackenberg, a VW K+F részlegének vezetője szerint az új padlólemezzel a jelenlegi 18 különböző motorfelfüggesztő bölcső száma mindössze kettőre csökkenhet.

A 2011-ben az új Audi A3-ban debütáló padlólemez lehetővé teszi az egyes autók nyomtávjának, tengelytávjának és kerékméretének eddigieknél könnyebb módosítását, és első-, valamint négykerékhajtású járművek készítésére is használható. Hackenberg szerint az MQB padlólemezt pusztán apró változtatásokkal egy kabrióban vagy akár egy SUV-ban is be lehet majd vetni. Szerinte idővel a Lupótól egészen az új generációs Sharanig az összes VW-csoporthoz tartozó jármű alapja ez a padlólemez lehet. Kivételt képeznek ez alól a hosszábban elhelyezett motorokkal rendelkező nagyobb Audik, illetve a középmotoros sportkocsik.

Az MQB-t használó Audi, Seat, Skoda és Volkswagen típusok alkatrészeinek 60-70 százaléka megegyezhet, ami nagyon olcsóvá teheti a cégcsoport legnépszerűbb modelljeinek gyártását. Ráadásul az MQB cseppfolyós földgázzal, bioetanollal működő autók gyártását is lehetővé teszi, és ami talán még fontosabb, az új padlólemez hibrid-hajtáslánccal is kompatibilis.

Forrás: Volkswagen