"Nincs ellophatatlan kocsi" - interjú két autóvadásszal

Vágólapra másolva!
Megváltoztak az autótolvajok megrendelései az elmúlt évtizedben: ma a Suzukik legalább annyira kelendők, mint a tízmilliós Audik, csak a lopási technika más. Az elkötött kocsikat nem csak alkatrészdonorként használják, hanem állítólag még öngyilkos merényletekhez is háborús övezetekben. Tóth Tamás, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztályának vezetője, és Sánta László, a Zsaru-CAR-Alapítvány létrehozója tippeket is ad a védekezéshez, ugyanakkor azt is elmondják, hogy miként válhatunk a tolvajok megrendelőivé.
Vágólapra másolva!

Forrás: zsarucar

Szerdán a föld alatt találták meg ezt a lopott BMW-t a szentendrei rendőrök


- Ellopták vagy feltörték már valaha az autójukat?

Sánta László
(Zsaru-CAR-Alapítvány): -Többször feltörték a kocsijaimat, például a vadászautómat is a Király utcában. Igaz, azt bosszúból, mert előtte megtaláltam egy nagy értékű lopott kocsit, és a tolvajjal telefonon beszélve meghiúsítottam a visszavásárlását. Ez után törték be az autó ablakát, és megrongálták a benne lévő rendszámfelismerő rendszert. Na, erre bepöccentem, raktam bele mindent: a pénzszállító autókban használt ujjnyi vastag zárnyelveket az ajtókba és törésgátló fóliákat az ablakokra. Ha ezek után mégis be tudna ülni a kocsiba a tolvaj, akkor a mozgásérzékelő beindítja azt a nagy palackot, amit a műszerfal alá szereltettem. Ebből füst jön ki az autó levegőztető rendszerén keresztül, így pillanatok alatt a taknya-nyála összefolyik a csibésznek. Ellopni szerencsére még nem sikerült egyik kocsimat sem.

Tóth Tamás
(őrnagy, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztály vezetője): - Nekem is volt olyan, hogy egy bizonyos esemény után keletkezett néhány rongálás az autómon, amikor olyan körbe nyúltunk bele egy akcióval. Szerencsétlenen van már pár hosszú karcolás, és ezek a sérülések mindig beleillettek az események láncolatába. Ugyanakkor még nekem sem lopták el a kocsimat.


- Nem mindenki ilyen szerencsés. Évente közel ötezer autót lopnak el országosan, igaz, tíz év alatt megfeleződött a számuk. Tényleg ennyire jó a helyzet?

S. L.:
- Szkeptikus vagyok. A magánvéleményem szerint tíz éve annyira javulnak a statisztikák, hogy a végén lassan ott tartunk, hogy már mínuszban leszünk.

T. T.:
- Az autólopásokat tartalmazó statisztikákban valójában nincs benne az összes ellopott autó, hiszen a Btk.-ban több különböző kategória szerepel erre vonatkozóan a hitelezési csalástól a hatóság megtévesztésén át a jármű önkényes elvételéig. Ez utóbbi ráadásul azt jelenti, hogy valaki csak az autókázás öröméért lop el egy kocsit, ami régen előfordult egy-egy Ladával, de ma már életszerűtlen. Egy alvázszámot sem azért ütnek át, hogy megtévesszék a hatóságot, tehát jó lenne, ha változtatnának a jogalkotók a törvényen. Akkor a statisztika is valósabb képet mutatna.


- Változott az autótolvajok ízlése az elmúlt évtizedben? Egyáltalán, van olyan autó, amit nem lopnak?

T. T.:
- A kezdeti időszakban inkább a német márkákat lopták, Volkswageneket, Audikat, azóta változott a helyzet. Ma gyakorlatilag azt lopják, amit az emberek vesznek, amiből a legtöbb van, hiszen ezeket törik össze a legnagyobb számban, ezeket kell a leggyakrabban javítani, ezekből kell a legtöbb alkatrész.

S. L.:
- Annyival egészíteném ki, hogy az elmúlt évtized elején még a szocialista autókat is nagy számban lopták, de ahogy a Ladák, Wartburgok száma mérséklődik az utakon, úgy egyre kevésbé keresik őket. Elviszik ugyanakkor a legmagasabb védelmi szinttel felszerelt luxusautókat.

FotA3: PA!lyi ZsA3fia [origo]

Le akarták szorítani az útról. Sánta László alapítványa 2500 lopott autó talált meg


- Nézzük meg először a tömegautók eltulajdonításának a menetét a kocsi felderítésétől az ellopásáig. Mondjuk, a megrendelés egy kétéves Suzuki Swiftre szól.

T. T.:
- Először is kiválasztják a konkrét kocsit. Ilyen népautókból bőven van mindenhol a városban, de az ideális helyszín a lopásra egy városszéli metrómegálló melletti parkoló. Itt kifigyelik a tulajdonos szokásait, olyan autót keresnek, amelynek a tulajdonosa valahonnan az agglomerációból érkezik minden nap a kocsijával, amelyet letesz a megálló közelében, ahonnan bemetrózik a belvárosi munkahelyére. A tolvajok kifigyelik ezt a napi rutint az első két napon, majd a harmadikon már viszik a kocsit annak tudatában, hogy a tulajdonos biztosan nem zavarja meg őket. A zártörés egy csuklómozdulat. Nagyon fontos szempont, hogy az autó ellopását csak nyolc-tíz órával később fedezi fel a gazdája, amikorra az már a bontóban vagy külföldön van.


- Közismert, hogy a kormány- és váltózárak nemigen jelentenek akadályt, de ma már számos középkategóriás autó is kártyával indul. Ezeket hogyan tudják elvinni?

S. L.:
- A parkoló szélén várakozó tolvajok a rádiófrekvenciás kódolvasóval felszerelt saját kocsijukkal odaállnak az éppen a parkolóba beérkező autó közelébe. Miután az megállt, a sofőr becsapja az ajtót, és a távirányítójával rányom egyet, mire a tolvajok a pár méterre álló kocsijukkal rásvenkelnek erre. A pasasnak nem záródik be elsőre, majd rányom még egyet, és ezzel a mozdulattal már rögzítették is az ő úgynevezett ugrókódját. A kódolójuk antennája negyven-ötven méteren belül rögzíti az utolsó bezárási adatot, és azt vetíti vissza nekik. Innentől övék az autó, miközben a tulajdonos semmit sem vett észre az egészből.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Tóth Tamást még nem hívták fel a tolvajok


- A legdrágább autókat jellemzően mindenféle - biztosnak mondott - védelmi rendszerrel ellátják gyártóik, tulajdonosaik, a modern indításgátlótól a GPS-alapú nyomkövetőig. Ennek ellenére ezeket is ellopják, ráadásul nemritkán zárt garázsból. Honnan tudják, hol kell keresniük? Milyen technikát használnak?

T. T.:
- Először is: nincs ellophatatlan autó. Másodszor: ezek az emberek rengeteg pénzt és energiát fektetnek abba, hogy felhajtsák a megrendelt autókat, főleg a kurrens márkáknál. Addig mennek a városban, amíg meg nem látnak egy megrendelt autót, például egy X6-os BMW-t, aztán követik addig, amíg megtudják, hogy melyik garázsba áll be. Itt is kifigyelik a tulajdonos szokásait. Később behatolnak, és megkeresik a motorelektronika vezérlő paneljét. Ez a lelke a kocsinak, egy doboz a motortérben vagy a műszerfalban, amelynek csupán két csatlakozóját kell lehúzni, majd rádugni azokat a saját elektronikájukra. Két perc az egész a bejutástól az indításig. A lopás után pedig nem segít a kocsiba rejtett GPS nyomkövető rendszer sem, mert az GSM-rendszerben működik, mint a mobiltelefon. Márpedig az ezt blokkoló elektronikát egyszerű beszerezni az internetről. A friss tapasztalataink szerint már a motorelektronikát sem kell kicserélni a kocsiban, létezik egy olyan vadonatúj dekódoló, amelyet nem kell csatlakoztatni sehová, mert rádiófrekvenciás. Van rajta két LED, amikor a piros helyett a zöld gyullad ki, bármilyen kulccsal indítható, majd vihető az autó. Ezt a kollégám egy külföldi bemutatón személyesen is megtapasztalta.

S. L.:
- Ami nagyon megdöbbentett, hogy kiderült: a dekódolást támogató különféle elektronikákat komolyabb pénz nélkül is megkapják az azokat gyártó mérnököktől a tolvajok. Ha nincs annyi pénzük a tolvajoknak, hogy megvegyék, akkor a készítőik ezeket a berendezéseket úgy állítják be, hogy csak két-három indítást tudnak kezdeményezni velük a tolvajok. Aztán ha újra lesz pénzük, akkor visszavihetik a szakihoz, aki újra beállítja nekik. Olyan, mintha a telefon kártyáját töltetnék fel újra, vagy mintha lízingelnék az elektronikákat.

T. T.:
- A rendőrség már lefoglalt ilyeneket. A helyzet az, hogy ez a piac sem különbözik a gazdaság egyéb részétől.

Forrás: MTI

Ezt az S6-os Audit még a hagyományos módszerrel vitték el


Karácsonyfa a kocsi tetején - van sikítás

Az Autótulajdonosok Érdekvédelmi Szervezetének elnökeként Sánta László 2000-ben, egy Falcon típusú rendszámfelismerő rendszerrel a kocsijában kezdte keresni az utakon, parkolókban a körözött járműveket. Ma 25 jól felszerelt autóval, alapítványként működik a Zsaru-CAR, utóbbi rövidítés a Civil Autókereső Rendszer nevet takarja. Kocsijaikat rendőrök, polgárőrök és civilek vezetik a szabadidejükben, de jellemzően a nap 24 órájában, és olykor a szomszédos országokban is. Az elmúlt kilenc évben közel 2500 körözött autót találtak meg, nemritkán különféle városi rendőrkapitányságokkal együttműködve. Az autókra, egyéb technikákra a pénzt támogatóktól kapják, például a hitelezési csalókat kereső bankoktól. Sánta László szerint ritkán fordul elő, hogy egy-egy megtalált autó tulajdonosa ajándékot ad nekik, pedig nagyon boldogok. "Karácsony előtt azt szoktuk csinálni, hogy a megtalált kocsi tetejére rakunk egy kis fát, és amikor felhívjuk a tulajdonost, hogy megvan az ellopott autója, akkor hozzátesszük, hogy a karácsonyfa alatt találja. Na, amikor meglátják a kocsit a fával, van sikítás rendesen" - meséli Sánta.