Novemberi gyorshajtás toplista: 165-tel Érden, 300 ezerért

Vágólapra másolva!
Több százezer forintot fizettek a száguldozó autósok novemberben. A havi rekordokat pénteken tette közzé internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

Még a hónap elején villant a traffipax annak az autósnak, aki Cserkeszőlőn 50 helyett 142 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott. 300 ezer forintos közigazgatási bírságot kapott. Szintén 300 ezer forintra büntették azt a sofőrt, aki Érden 50 helyett 165-tel közlekedett.

Bírság szempontjából nem, de sebessége szerint abszolút rekorder az M7-esen november 7-én lefotózott sofőr, aki 130 helyett 240-nel hajtott, 200 ezer forintos büntetésért. A 6-os főúton, november közepén fotózták le azt az autóst, aki az ott megengedett 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett 183-mal száguldott. 130 ezer forintja bánja.