F10M belső kódnéven fejlesztik a BMW-nél az új M5-öt, Svédországban már az első közúti teszteket is lebonyolították az autóval. Ennek ellenére a hivatalos premier még messze van, a 2011-es Frankfurti Autószalonra tervezik, azt viszont már most tudni lehet, hogy a típus történetében először turbómotor gondoskodik majd a hajtásról.
A turbós blokk segítségével csökkenthető a fogyasztás, amely kulcsfontosságúnak számít a BMW EfficientDynamics programja szempontjából. Albert Biermann, az M csoport fejlesztési igazgatója szerint az új M5 hosszabb áttételeket is kap, ennek köszönhetően húsz százalékkal csökken szén-dioxid-kibocsátása.
"Kénytelenek vagyunk turbófeltöltőt alkalmazni, csak így tudunk hasonló teljesítményt nyújtani az emisszió csökkentése mellett" - magyarázta Biermann. Egyelőre titok, hogy mekkora teljesítménnyel érkezik az új M5, de tekintettel arra, hogy az X5 és X6 M-ben 555 lóerőt hoztak ki a 4,4 literes, duplaturbós V8-asból, ennyire minimum, de talán többre is lehet számítani.
Az M3 hétfokozatú duplakuplungos váltójának módosított változatát kapja az M5, amelynek fejlesztése során fontos szempont volt a súlycsökkentés. Erre tekintettel a karosszéria-elemek egy része karbonszálas anyagból készül majd.