A benzin árához kötnék a parkolási díjakat

Vágólapra másolva!
A főváros vezetése egyetért a közlekedési minisztérium azon javaslatával, hogy a benzin árához kössék a parkolási díjakat. Eszerint a 95-ös benzin előző évi átlagára alapján számítanák ki a fizetendő összeget. Az elképzelés szerint Budapesten a legdrágább és a legolcsóbb parkolási övezetekben csökkenne a díj.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság (AB) tavaly novemberi határozatával megsemmisített több, a parkolást szabályozó helyi és országos jogszabályt, többek között a főváros közigazgatási területén történő, járművel való várakozás rendjét, díját és az üzemképtelen járművek várakozási rendjét szabályozó közgyűlési rendeletet is. Az AB június 30-áig adott határidőt a helyzet rendezésére.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium több tárca és hatóság bevonásával munkacsoportot hozott létre a szükséges jogszabályok mielőbbi megváltoztatása érdekében. Mivel a kétharmados önkormányzati törvény módosítására rövidtávon nincs lehetőség, a parkolással kapcsolatos szabályokat a közúti közlekedésről szóló törvényben kívánják rendezni. A szaktárca elkészítette a törvénymódosítást, amelyet véleményezésre megküldött a fővárosnak, ezt a hétfői kabinetülésen megtárgyalták.

A jogszabálytervezet a benzin árához kötné a parkolási díjakat. Az első kategóriába eső várakozási övezetben (a törvény szerint ez a legolcsóbb kategória) személygépkocsi esetében például a 95-ös ólmozatlan benzin előző évi átlagárának felét tenné ki a parkolási díj - ismertette a javaslatot Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.

"Számítások szerint a legolcsóbb és a legdrágább fizetési kategóriákban csökken majd a díj, míg a köztes kategóriákban nagyjából azonos marad az összeg" - közölte Nyáry az [origo]-val. Pontos összegeket - még a tavalyi átlagos benzinár ismeretében - sem tudott egyelőre mondani, ugyanis a jelenlegi 4+2 parkolási övezet 3+1 övezetre csökkenne.

Nyáry elmondása szerint a benzinár és a parkolási díj aszerint arányulna egymáshoz százalékosan, hogy az adott terület parkolóhelyei mennyire kihasználtak. Kérdésünkre megerősítette a kommunikációs igazgató, hogy így - szélsőséges esetben - akár egyes túlterhelt külvárosi parkolókban nőhet is a díj.

Forrás: MTI

Úgy számolnak a jogalkotók, hogy átlagosan csökkennek majd a fizetendő díjak


A fővárosi önkormányzat alapvetően egyetért a tervezett jogszabály szövegével, ám néhány ponton apróbb módosításokat, részletesebb szabályozást javasol. Ilyen javaslat például, hogy a szabályozás ne terjedjen ki alagútra, aluljáróra, ne vonatkozzon magánutakra. A főváros javasolja azt is, hogy a törvény nevesítse, ki mentesül a várakozási díj fizetése alól. A javaslat értelmében mentesülnének a megkülönböztető jelzés használatára jogosult járművek, állandó és ideiglenes lakóhellyel bíró személyek, illetve a mozgáskorlátozottak és az őket szállító családtagok - közölte az igazgató.

A főváros javasolja továbbá, hogy a saját korábbi rendeletében is szereplő 15 perces türelmi idő a törvényi szabályozásban is jelenjen meg, ezt korábban a Magyar Autóklub és az Emberibb Parkolásért Mozgalom is támogatta. Ha az időt túllépi a várakozó, a pótdíj 15 napon belül történő fizetés esetén legyen tízszeres, 15 napon túl pedig a várakozási díj negyvenszerese.

Az önkormányzat emellett felhívja a jogalkotó figyelmét arra is, hogy a közterület-felügyeletről szóló törvény a díjfizetés nélkül várakozó gépjárművek esetében kerékbilincs használatát is lehetővé teszi. A főváros értelmezésében ez kettős szankciót jelent, amit jogszabály-módosítással kellene kizárni - mondta Nyáry Krisztián.

Az igazgató közölte, a tervek szerint februárban fogadja el a parlament a jogszabályt.