Új hibrid Volkswagen-kupé Detroitban

Vágólapra másolva!
Sportkupét mutatott be a Detroiti Autószalonon a Volkswagen, az újdonság Jetta Coupe néven kerülhet piacra. Hibrid hajtásláncot kapott.
Vágólapra másolva!

Korábban úgy döntött a Volkswagen, hogy a Scirocco kupét nem dobja piacra az Egyesült Államokban, a helyi vevőket azonban mindenképp szeretné kárpótolni. Már Detroitban kiderült, mit ad a német gyár cserébe, NCC néven mutatott be új tanulmányt.

A rövidítés a New Coupe Conceptet takarja, kétajtós kialakítással készül majd a következő generációs Jetta/Golf alapjaira. A koncepció közel végleges formában mutatkozott be, állítólag a hivatalos jóváhagyást is megkapta már, de az egyelőre csak tipp, hogy Jetta Coupe néven kerül majd piacra valamikor a következő két évben. Bizonyos források szerint az NCC-ben az európai Golf kupé prototípusát is tisztelhetjük.

Nemcsak formai újdonságot jelent a Volkswagen kínálatából kicsit sem kilógó kupé, új hibrid hajtáslánc is bemutatkozott benne, kis lökettérfogatú TSI-motort párosítottak elektromos egységgel. Konkrétan az 1,4 literes motor 150 lóerős változata kapcsolódik egy 27 lóerős villanymotorhoz, az erőátvitel hétfokozatú DSG-váltón keresztül történik. Lítium-ion akkumulátorok táplálják az elektromotort, amely önállóan is képes mozgatni a kupét.

Mindössze 98 grammos az autó kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátása, százra 8,6 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 227 km/óra. Átlagfogyasztása 4,2 liter, hamarosan a Jettában és a Golfban is megjelenhet a rendszer.

A 19 colos felnikkel szerelt tanulmány LED-es nappali fényeket, indexeket és hátsó lámpákat kapott. Teljes hossza 4,54 méter, ehhez 1,78 méteres szélesség és 1,41 méteres magasság társul.