Dakar-rali: Sainz első szakaszgyőzelme

Vágólapra másolva!
Újból gyors szakaszok kerültek előtérbe, útban Chile fővárosába, Santiagóba. Ez az utolsó állomása a Dakar-ralinak Chilében, szerdán már újra átkelnek az Andokon és irányt vesznek Argentínába.
Vágólapra másolva!

A versenyzők gyorsan ledarálták a keddre előírt 238 kilométer hosszú szakaszt a Dél-Amerikára jellemző hatalmas kaktuszok között. Az pálya inkább a ralisoknak kedvezett, valószínűleg nem hiába nyerte meg a keddi szakaszt a spanyol Carlos Sainz, aki végre valahára megszerezte első idei szakaszgyőzelmét. Megérett már erre az idő, hiszen a Matador napok óta vezeti az abszolút ranglistát.

Nasser Al-Attijah nem tudott faragni hátrányából, sőt, újabb egy perccel távolabb került az első helytől. Peterhansel is nagyon sietett, de 28 másodperc elválasztotta az újabb szakaszgyőzelemtől, így marad az 54 elsőség.

A motorosoknál újra Marc Coma (KTM) vitte a prímet, több mint két percet adott a yamahás Fretignenek. Sajnos a spanyol versenyzőnek már elúszott az esélye a címvédésre, a büntetései a 17. helyre rangsorolták őt. Az abszolút sorrendet még mindig Cyril Despres vezeti, 01:22 órás előnnyel tartja pozícióját az élen. Coma és Despres már évek óta harcol egymással a Dakar-győzelemért, hol egyik, hol másik nyer, tavaly Coma végzett az első helyen. A szerbiai magyar Saghmeister Gábor is kiegyensúlyozottan versenyzik, ő a 65. helyen ért ma célba, ezzel továbbra is tartja a helyét az abszolút 64. pozícióban.

Forrás: MTI/EPA/Cezaro de Luca

A spanyol Carlos Sainz végre megszerezte idei első szakaszgyőzelmét

Szerdán a versenyzők a 3500 m magasan lévő Paso Libertadoresnél térnek vissza Argentínába, majd rögtön nekilódulnak a 220 kilométeres szelektív távjának. Az első 50 kilométert az Andok hegyeiben teszik meg, majd az utolsó 20 kilométeren főleg a kamionok és autók pilótáinak kell sűrűn taposniuk a féket a meredek hegyi utakon.

Nem hivatalos összetett eredmények:

Motor
1. Despres (KTM, 39:15:59)
2. Ullevalseter (KTM, +01:22:49
3. Lopez Contardo (Aprilia, +01:24:07)

Quad
1. M. Patronelli (Yamaha, 49:03:22
2. A. Patronelli (Yamaha, +02:24:21
3. Gonzalez Corominas (Yamaha, +04:11:36)

Autó
1. Sainz (VW, +36:34:45)
2. Al-Attijah (VW, +00:10:06
3. Miller (VW, +00:28:19)

Kamion
1. Csagin (Kamaz, 42:09:13)
2. Kabirov (Kamaz, +01:12:55)...