Szobor lett az új Mercedes CLS-ből

Vágólapra másolva!
Szokatlan módon mutatta meg az új CLS várható formavilágát a Mercedes, egy szobrot állított ki a Detroiti Autószalonon.
Vágólapra másolva!

Nem a bemutatózás hétköznapi formáját választotta a Mercedes a Detroiti Autószalonon, szoborként mutatkozott be a nagyközönségnek az új CLS. Nagyjából már látszik, hogy milyen úton szeretne elindulni Gorden Wagener főtervező, a tanulmány igazi premierjére a Genfi Autószalonig kell várni.

Wagener a világ legszebb autómárkájává szeretné változtatni a Mercedest, a detroiti szobron látszik, hogy új, a legendás 300 SL-ét idéző frontrésszel teremtene, ha nem is teljesen egységes, de a jelenleginél jóval kisebb variációs teret engedő márkaarculatot.

Detroitban Wagener is ráerősített a pletykákra, melyek szerint kombi is készül majd az új CLS-ből, szerinte "lenne hely" egy ilyen tanulmány számára.