Terrorveszély miatt törölhetik a Bamako-rali jelentős részét

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium a Budapest-Bamako Rali Marokkón túleső szakaszának törlését kérte a szervezőktől, mert reális veszélynek tartja, hogy a résztvevőket terroristatámadás érheti. A Bamako-rali mezőnye szombaton vág neki a több mint kilencezer kilométeres távnak.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium csütörtökön bekérette a Budapest-Bamako Rali magyar szervezőit, hogy felhívta a figyelmüket arra: a kockázatelemzéssel foglalkozó hivatalos szervektől és az illetékes biztonsági szolgálatoktól származó, köztük európai uniós tagállami szolgálatok által is megerősített legfrissebb információi szerint a rendezvény "mauritániai és mali szakaszán a résztvevőknek az emberi élet és a testi épség elleni súlyos és közvetlen terrorista veszélyeztetésekkel kell számolniuk, és emberrablástól is tartaniuk lehet".

Az említett két észak-nyugat afrikai országban a Magyar Köztársaságnak nincs diplomáciai vagy konzuli képviselete, és a részvevők személyi és vagyoni biztonsága, valamint a konzuli védelem hatékonysága jelenleg nem garantálható - hívta fel a figyelmet a külügyi tárca, amely ezért nyomatékosan kérte a szervezőktől a rali Marokkón túleső szakaszának törlését.

Szombaton rajtol a mezőny - máshonnan

Tíz nappal a Budapest-Bamako rajtja előtt a szervezők váratlanul bejelentették, hogy az ötödik Nagy Afrikai Futam mégis Budapestről rajtol. A korábbi helyszínt technikai okok miatt törölték, így a Hungaroring helyett ismét a Hősök tere közeléből indulhatnak a résztvevők. "A Hungaroring mint a hazai autósport fellegvára, az egyik legrangosabb helyszín lett volna, de technikai okokból döntenünk kellett az utolsó pillanatokban. Az eredeti elképzelés tartalmazott egy látványos off-road szakaszt, ez így elmarad, de várhatóan mindenki örülni fog a belvárosi rajtnak" - közölte Polgár András, a futam főszervezője.

Az új helyszín a Bamako-rali története során már hagyományossá vált 56-osok tere szomszédságában lévő Városligeti Műjégpálya lesz, ahonnan január 16-án, szombat reggel rajtol el a mezőny. Az eredeti tervek szerint idén a versenyzőkre 9108 kilométeres táv várna, amelyből 6300 kilométert tesznek meg Afrikában. Az útvonal jelentős része korábbi dakaros útvonalakon halad.

Forrás: Google Maps

Az emberi élet és a testi épség elleni súlyos és közvetlen terrorista veszélyeztetésektől és emberrablástól Mauritániában és Maliban is tartani kell - közölte a minisztérium


Borsa Miklós, a Duna TV csapatának tagja az [origo]-tól értesült a Külügyminisztérium figyelmeztetéséről, ám ettől függetlenül nem tartja valószínűnek, hogy a szervezők törlik majd a Marokkón túli afrikai szakaszokat, és ő sem tartja problémásnak a versenyt, hiszen "tavaly is hasonló veszélyekkel kellett számolniuk, mégis megtartották mindenféle atrocitás nélkül az afrikai szakaszt". Borsa elmondása szerint csak Mauritániában mintegy hatezer fegyveres vigyázott rájuk, hiszen a helyieknek is az az érdekük, hogy egy külföldinek se essen baja az országban. "További biztonságot jelent, hogy odafele jórészt konvojban halad a mezőny, így legfeljebb az egyénileg szervezett visszaút lehet problémás" - tette hozzá a Duna TV munkatársa.

Forrás: Motorrevü

Bizonytalan rajt: Mező János és a Bamakóra felkészített motorja


Mező János, a Motorrevü főszerkesztője szintén tőlünk tudta meg, hogy a külügyi tárca az afrikai szakaszok nagy részének a törlését kéri a szervezőktől. Mező rutinos versenyzőnek számít, ugyanis évek óta indul motorral a Bamako-ralin. Meglátása szerint komolyan kéne venni a Külügyminisztérium figyelmeztetését, hiszen "igaz, hogy több ezer fegyveres vigyáz Mauritániában a mezőnyre és a táborhelyekre, az igazán problémás rész azonban Mali lehet, hiszen a mauritán hadsereg értelemszerűen csak a határig nyújthat védelmet a résztvevőknek". A motoros lap főszerkesztője azon kérdésünkre, hogy indul-e a versenyen - ha a szervezők mégsem törlik a Marokkó utáni szakaszt - nem tudott egyértelmű választ adni. "Minden nagyon zavaros lett így a rajt előtt, remélem egyértelműen tájékoztatnak minket a szervezők a valós veszélyekről, és nem vállalnak felesleges kockázatot" - tette hozzá.

2008-ban az [origo] is saját csapattal indult, a tagok épségben megjárták a teljes útvonalat, elmondásuk szerint Afrikában a problémásnak tartott országokban nagy létszámú fegyveres vigyázott a konvojra, illetve a táborhelyekre.

A Bamako-rali szervezői későbbi tájékoztatást ígértek.