Dubaji 24 órás: fényszóró nélkül is a 15. helyen

2010.01.15. 18:18

Hat és fél óra versenyzés után már az előkelő 15. helyen halad abszolútban a BMW Team Hungary, érik a nagy meglepetés.

Palik László sokat gyorsult az időmérő edzés óta, és az etapjával már az első húszba került a csapat. Helyi idő szerint fél hatkor váltotta őt le Wéber Gábor, akit kissé meglepetésszerűen ért a csere, mert azt gondolta, hogy Palik megy még egy kört. Ezért még a cipőjét sem volt ideje rendesen bekötni, ami aztán végig lötyögött a lábán, ez főleg a visszaváltások alatt, a gázfröccsök adásánál volt zavaró számára. Ennek ellenére igen jó, 2:18-2:20 körüli időket autózott, még az sem lassította le túlságosan, hogy az utolsó 40 percre, amikor besötétedett, elfogyott a vize. A BMW 120d-ben pedig tombolt a kánikula, amikor kiszállt, még járni is alig volt ereje. Ugyanez történt vele tavaly a Nürburgringen is, de most is azzal biztatta magát, hogy akkor a későbbi etapokon már megtanulta jobban beosztani a rendelkezésre álló folyadékmennyiséget, talán Dubajban sem lesz ezzel többet gondja.

Fotó: Murányi Gábor - Racing Photo Agency

Sajnos a lámpákkal is adódtak problémák. Ha a távolsági fényszóró be volt kapcsolva (csak a célegyenesben tilos használni), akkor a gyors kanyarokban többször elment a 120d teljes világítása, és csak az azt követő egyenesben jött vissza. Wébernek meggyűlt a baja a forgalommal is, már annyira összekeveredett a mezőny, hogy elmondása szerint szinte képtelenség volt tiszta kört menni, mindig belefutott egy nehezen leelőzhető bolyba. Az előzések miatt sokszor nem tudott az ideális íven fordulni, ami azt eredményezte, hogy a gumik összeszedték a pálya szélén lerakódó port és gumimaradékokat. Több kanyarba telt, míg ezektől megszabadult a versenyautó, és addig sokat vesztett a tapadásból.

Fotó: Murányi Gábor - Racing Photo Agency

Amikor levették a gumikat, kiderült, hogy a jobb hátsó belső oldala már a vászonig el volt kopva, ez valószínűleg még annak az ütésnek a következménye, ami a nyitó etapjában történt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy pillekönnyű Lotus Elise-szel koccant akkor Walter Csaba, mert ha az a piros Mustang lett volna, akkor valószínűleg nem ússzák meg egy enyhén elállítódott hátsó futóművel.

Fotó: Farkas Péter

Wébert az [origo] újságírója, Vida János váltotta a pilótaülésben fél nyolckor, és jelenleg is az előkelő 15. helyen halad. Első benyomásait elmondta a rádión, kissé idegesnek találta az autó viselkedését kanyarokban, és az is zavarja, hogy a kormány kissé jobbra áll az egyenesekben. Amikor este fél tízkor bejön cserére, valószínűleg a fékbetéteket is ki kell cserélni, no meg a sivatagi por miatt elkoszolódott légszűrőket. Talán a hátsó futóművet is lesz idő beállítani.