Hivatalos fotókon a frissített BMW 3 kupé és kabrió

Vágólapra másolva!
Apró frissítésen esett át a BMW 3 kupé és kabrió, a külső módosítások mellett a motorokkal is variáltak a bajorok.
Vágólapra másolva!

Korábbi kémfotók alapján már sejteni lehetett, hogy felfrissül a 3-as BMW kupé és kabrió változata. Nem túl komolyak a külső módosítások, LED-esek lettek az újformájú fényszórók, kicserélték az immár horizontális díszcsíkozású első és hátsó lökhárítót, a hátsó lámpák pedig új színvilágot kaptak.

A módosítások nyomán minimális mértékben nőtt az első, szinte észrevehetetlenül a hátsó túlnyúlás. Újdonság a kabinban, hogy a kárpitozás fényvisszaverő kezeléssel készül, így a bőr tűző napsütésben sem melegszik fel túlságosan, akár húsz Celsius-fokkal is csökkenhet a hőmérséklete.

Ami a motorokat illeti, a 325d-ben dolgozó háromliteres dízel 197-ről 204 lóerőre erősödött, legnagyobb nyomatéka 430 Nm. Ezentúl 184 lóerőt és 380 Nm-t tud a 320d kivitel, ebből készül takarékosabb verzió is 163 lóerővel és 4,1 literes átlagfogyasztással.

Forrás: BMW
Forrás: BMW

Mostantól egy turbófeltöltő dolgozik a 335i-ben, a teljesítményadatok ennek ellenére nem változtak. Új alapverzió készült a 318i-ből, a kétliteres motor 143 lóerős, összkerékhajtás a kupé öt változatához elérhető. A motorikus módosítások a teljes 3-as sorozatra vonatkoznak, utolsó újdonságként ezentúl a kombi is rendelhető 115 lóerős 316d-ként.

Forrás: BMW
Forrás: BMW