Erősödik a Fiat 500 dízelmotorja

Vágólapra másolva!
Frissített 1,3-as dízellel váltja le a Fiat az 500-as 75 lóerős blokkját.
Vágólapra másolva!

Erősebb és takarékosabb dízelmotor váltja a 75 lóerős blokkot a Fiat 500 kínálatában. Ahogy a kifutó, úgy az új egység is 1,3 literes, de a Fiat már Multijet II-ként emlegeti a start-stop rendszerrel és részecskeszűrővel érkező újdonságot.

Húsz lóerővel többet, 95-öt tud a motor, legnagyobb nyomatéka 200 Nm 1500-as fordulatszámon. 165 helyett már 181 km/óra az elérhető csúcssebesség, a százas sprint pedig 12,5 helyett csak 10,7 másodpercig tart.

Mindezek ellenére az átlagfogyasztás és a károsanyag-kibocsátás is csökkent, az olajos 500-as 4,2 helyett már beéri 3,9 liter üzemanyaggal száz kilométeren, kilométerenként 104 gramm szén-dioxidot bocsát ki az eddigi 110 helyett.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]