Hirvonen vezet Loeb előtt, Räikkönen lemaradt

Vágólapra másolva!
Folytatva tavalyi párharcukat, Hirvonen és Loeb csatáztak az első helyért a Svéd-rali első napján. Sordo és Latvala követi őket szorosan, Petter Solberg, Grönholm és Räikkönen már alaposan lemaradtak. Érdiék a középmezőnyben.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Hirvonen nem kímélte a gumikat. Kissé aggódott, hogy végig bírják-e a napot, de bejött a taktika, s az első nap után éles küzdelemben vezet Loeb előtt


A 2010-es rali-világbajnokság a Karlstadban megrendezett csütörtök esti szuperspeciállal kezdődött, ahol a szinkronpályán kettesével indultak az autók. A szervezők igyekeztek minél érdekesebb párharcokkal kedveskedni a rengeteg nézőnek, így egymás ellen indult a két Solberg fivér (Petter annyira győzni akart, hogy megperdülés lett a vége), Grönholm és Räikkönen, valamint Loeb és Hirvonen. A leggyorsabb nem közülük került ki, Sordo teljesítette a legrövidebb idő alatt az 1,9 km hosszú pályát, s jelezte ezzel, hogy immár hóban is felveszi a versenyt bárkivel, és idén számolni kell vele.

Péntek reggel már az erdei utakon, -20 fok körüli hőmérsékletben rajtolt a mezőny. Az első gyorsaságit korábban fellocsolták, ezért tükörjégen autózhattak a versenyzők, ezt pedig ők imádják - remek szórakozás a szöges gumikkal. Az 1-es rajtszámot birtokló Loeb indult elsőként, és ő is volt a legjobb, Hirvonen előtt. A harmadik időt Sordo futotta, a kissé óvatoskodó Latvalát is megelőzve. Petter Solberg még magában hordozta az előző esti baklövést, Ogier is lehagyta. Grönholm - aki a hosszú kihagyás után az első gyorsaságit nem nyomta meg annyira - egy hetedik idővel nyitott, míg Räikkönen tempójáról nem kaphatott képet a számos érdeklődő, mivel utolérte az előtte rajtoló, a hófallal majd két percig ismerkedő Al Quassimit, aki onnantól a célig feltartotta.

A második pályán már kevesebb volt a hó és a jég. A két gyári Citroën végzett az első két helyen, de Hirvonen alig maradt le tőlük. Úgy tűnt ekkor, hogy ők hárman fognak a győzelemért harcolni, talán egyedül Latvala volt még lőtávolban, Grönholm és Petter Solberg inkább Ogierrel, Henning Solberggel, és Östberggel meccselt. Végre kezdett kialakulni a kép Kimi Räikkönen valós tempójáról is, ő Matthew Wilsonnal próbálta a lépést tartani, és beférni az első tízbe. A délelőtti utolsó szakasz előtt Hirvonen állított a Focus WRC futómű-beállításain, s ha nem is sokkal, de megnyerte a szakaszt a piros-kékek, illetve csapattársa előtt.

Forrás: AFP

Eddig Sordo teljesítménye a verseny meglepetése. Egyenrangú ellenfélként harcol a két "naggyal", és gyorsabb Latvalánál


Délután a mezőny ugyanazt a programot teljesítette, mint délelőtt, tehát a korábban még jeges, de ekkorra már alaposan kijárt, havas-murvás pályával kezdtek. Mikko alkalmazkodott a legjobban a körülményekhez, és futotta a legjobb időt Sordo és Loeb előtt, s ezzel a vezetést is átvette. A WRC pilóták közül Petter Solberg és Wilson is kicsúsztak, némi időt veszítettek, így az első tízbe két S2000-res autó is befért, Andersson és Mikkelsen irányításával. Räikkönennek nem ment jól, 13. időt ért el, de a nagyobb baj a következő pályán érte: a két héttel ezelőtti hibájához hasonlóan beleállt a hófalba. Végül sikerült a C4 WRC-t kiszabadítani, de a finn 26 percet kapott honfitársától, a helyes beállításokra rálelő szakasznyertes Latvalától. Grönholm is rengeteg időt vesztegetett el, műszaki hiba miatt került 12 perces hátrányba.

A legnagyobb problémát ekkor az utak állapota jelentette a mezőny számára, a hó ugyanis fogyóban volt, a kőkeménnyé fagyott murva pedig kitépte a szögeket az abroncsokból. Kímélni kellett tehát őket, Loeb az óvatosabb tempóra szavazott, Hirvonen inkább nyomta, és reménykedett. Ő döntött helyesen, az utolsó erdei gyorsaságit is ő nyerte, Loeb, Sordo, és a megjavult Forddal egyre magabiztosabban autózó Grönholm előtt. Hátravolt még az esti program, a páros különpróba a karlstadi szinkronpályán. Minimális különbségek voltak az élen állók között, Loeb, Sordo, Grönholm, P. Solberg, Hirvonen, Latvala volt a sorrend.

A Svéd-rali első napja után összetettben Hirvonen áll az élen, ám előnye nem sok, mindössze 6,2 másodperc Loeb, és 10,6 Sordo előtt. Latvala lemaradása már fél perc, Ogier pedig már több mint egypercnyi hátrányban van, ennek ellenére teljesítménye elismerésre méltó. A francia először indult Svédországban, második havas futamán szerepel, és veri például Henning Solberget. A problémákkal küzdők közül Petter Solberg hátránya 6, Grönholmé 13, míg Räikkönené már 30 perc Hirvonenhez képest.

Forrás: AFP

Sokat kell még tanulnia Räikkönennek. A rali vb-n a tapasztalat és a tehetség is pótolhatatlan, a finnek egyelőre utóbbiból van több


Remek időket futott az SWRC mezőnye, ahol leginkább Andersson-Tuohino, illetve Skoda-Ford párharc zajlott. Nap végén is ez volt a sorrend, Prokop a harmadik, Brynildsen - másokhoz hasonlóan - kicsúszott, és hosszú időn át nem tudott visszaevickélni a pályára. Úgy tűnik, Svédországban az S2000-es autók egyértelműen gyorsabbak a PWRC mezőnynél, az N-es Subaruk és Mitsubishik némileg háttérbe szorultak, Flodin vezeti a kategóriát Gröndal és Semerád előtt.

A magyar egység balszerencsésen kezdett még csütörtökön, rögtön kicsúsztak a pályáról és három percet vesztegettek el. A pénteki szakaszokon már jobban ment nekik, az ifj. Érdi/Táborszki páros népes kategóriájuk középmezőnyében autózott.

Szombaton nyolc gyorsasági várja a pilótákat, a szoros állásnak hála a péntekihez hasonlóan izgalmas versenynap várható. Hirvonen és Loeb csatájába alighanem Sordo és Latvala is beleszólnak, illetve a Solberg család, Grönholm és Ogier is el-elcsíphet egy jó eredményt.

A verseny állása nyolc gyorsasági után:

1.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC 1:08:04,8
2.Loeb/Elena Citroën C4 WRC +6,2
3.Sordo/Marti Citroën C4 WRC +10,6
4.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC +31,7
5.Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC +1:10,9
6.H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC +2:16,2
7.Östberg/Andersson Subaru Impreza WRC +3:20,4
8. Wilson/Scott Ford Focus RS WRC +3:21,1
9.Andersson/Fredriksson Skoda Fabia S2000 +4:06,1
10.Tuohino/Tuohino Ford Fiesta S2000 +5:15,3
35.Ifj. Érdi/Táborszki Mitsubishi Lancer Evo IX +18:34,5


SWRC:

1.Andersson/Fredriksson Skoda Fabia S2000 1:12:10,9
2.Tuohino/Tuohino Ford Fiesta S2000 +1:09,2
3.Prokop/Tomanek Ford Fiesta S2000 +1:35,1


PWRC:

1.Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi 1:14:59,4
2.Gröndal/Engan Subaru Impreza STi +21,0
3.Semerád/Ceplecha Mitsubishi Lancer Evo IX +1:53,8