Hirvonen-Loeb 1:0

Vágólapra másolva!
Hiába próbált meg mindent Loeb a Svéd-rali utolsó napjának reggelén, hamar belátta, hogy az ész nélküli száguldással csak a második helyét kockáztatja, így inkább szépen bement a célba a finn mögött. Latvala végzett a harmadik helyen, s ez azt jelenti, hogy a gyártóknál is a Ford kezdte jobban a szezont.
Vágólapra másolva!

Forrás: Ford

Érett versenyzéssel hozta el a 25 pontot Svédországból Hirvonen. Úgy tűnik, komolyan gondolja a trónfosztást


A zárónapra öt gyorsasági maradt, amelyek közül az egyiknek a végét úgy alakították ki a szervezők, hogy a televíziós közvetítésre is alkalmas, kacskaringós, jól belátható legyen. Az eddigi két nap során a mezőny általában már délelőtt letakarította a havat a pályákról, a délutáni második körben murván autóztak a pilóták, nem lehetett mást várni vasárnapra sem: ismét nehéz sors várt az abroncsokra.

Mivel Loeb lemaradása csak 16,6 másodperc volt Hirvonen mögött, úgy érezte a francia, megér egy próbát a dolog, és az első, majdnem 22 kilométeres pályán teljes gázzal autózott. Hiába nyerte meg a gyorsaságit, Hirvonen visszaverte a támadást, csupán 0,2 szekundummal futott nála rosszabb időt. Mögöttük Grönholm futott a célba, az "öreg" nagyon jól terelte az egész hétvége során a 2008-as Focus WRC-t. Csapattársaikhoz hasonlóan Sordo és Latvala is egállal kezdtek egymáshoz képest, a spanyol szombati hibája után immár belátta, csak óriási szerencsével juthat fel a dobogóra.

A második gyorsaságin Loeb még egy kísérletet tett, de amikor menet közben meglátta a részidőket - melyek azt mutatták, hogy egyre jobban maradt le a finntől - visszavett a tempóból. A szakasz végén elárulta, elérte azt a sebességet, ahol már ő is hibázik, és sokkal fontosabb neki egy biztos második hely, mint egy esetleges kiesés. Ilyen is ritkán van - a világbajnok bedobta a törülközöt, ezúttal úgy ítélte meg, hogy Hirvonen itt és most túl gyors neki. A versenyben vezető finn mindent kipréselt a Focusból, és elég nagy előnnyel nyerte a gyorsaságit Loeb és Latvala előtt. Räikkönen ismét eltöltött egy kis időt a hóban, valószínűleg ezen a hétvégén többet lapátolt, mint az utóbbi évtizedben összesen.

A szerviz után egy tízkilométeres gyorsasági következett, és úgy tűnik, Hirvonen tartott attól, hogy Loeb esetleg csak "altat", és mégis támadni fog, ezért eszeveszett tempóban ment végig a pályán. A francia viszont tényleg nem kockáztatott, Grönholm is gyorsabb volt nála. A pontszerző helyeken ekkor már elég nagy különbség volt a párosok közt, így senki nem vállalt sokat, ráadásul a gumikat is kímélni kellett, mert az utolsó két pálya nagy része - melyeken reggel már átment a mezőny - murvás volt. Mindkettőn Latvala-Hirvonen-Loeb sorrend született, s ezzel kialakult a Svéd-rali végeredménye.

Forrás: AFP

Jobb biztos 18 pont, mint 25 bizonytalan, gondolta Loeb, és vasárnap délelőtt visszavett a tempóból. Mexikóban visszavághat


Mikko Hirvonen teljesen megérdemelten győzte le Loeböt. Éles versenyben, úgy, hogy egyikőjüknek sem volt műszaki gondja, a tavaly nyári, finnországi verseny óta először sikerült ez neki. A kulcs a szombati gumitaktika volt, ahol a finn választott jobban, de a franciának akkor is kemény dió lett volna a győzelem megszerzése, ha ott jobban spekulál. Hirvonennek muszáj volt győznie, hiszen a 2010-es naptárban négy aszfaltos futam is szerepel, márpedig ott egyelőre legalább ketten gyorsabbak nála, és mindkettő a vetélytárs csapat alkalmazásában áll... Az új pontozási rendszer most neki kedvezett, hét pont előnnyel térhet haza Svédországból. Harmadik helyen Latvala futott be, aki egész hétvégén Sordóval csatázott, és az volt a feladata, hogy legyőzze. Ez a spanyol szombati bakija miatt könnyen sikerült végül, a malőr nélkül élesebb meccs alakult volna ki közöttük. Sordo csalódott volt, a negyedik helynél minden bizonnyal jobbat remélt csütörtök este, amikor megnyerte az első szakaszt. A Citroën csapatfőnöke, Olivier Quesnel sem dícsérte meg nagyon, hiszen ő is tudja: a gyártók világbajnoki címe a Latvala-Sordo párharc eredményén múlhat.

Minden elismerést megérdemel viszont Sébastien Ogier, aki kiegyensúlyozott autózással hozta be a C4 WRC-t az ötödik helyre, pedig a verseny csak a második hóban rendezett viadal volt pályafutása során. Henning Solberg új navigátorával, Ilka Minorral behozta a Stobart-Fordot a hatodik helyre, talán ő is többet várt magától, de a jelenlegi erőviszonyok között ez számukra a realitás. Elismerésre méltó Matthew Wilson hetedik pozíciója is, nem nagyon hibázott a három nap alatt, ellentétben Östberggel, aki talán gyorsabb volt a britnél, de sem ő, sem a Subaru WRC nem nyújtott száz százalékot. Az utánuk befutó Petter Solberg szereplése mindenképpen a verseny egyik csalódása: a norvég a hét elején még világbajnoki álmokat szövögetett, majd a szuperspeciálon megforgott, és onnantól nem igazán ment neki. Mindent elmond, hogy egy szakaszon sem tudott az első három közé bekerülni. Az utolsó pont a tizedikként végző P-G Anderssoné lett, remekül terelte a helyi pilóta az S2000-es Fabiát. Nem véletlen, hogy anno gyári WRC pilóta lehetett a rövid életű Suzuki csapatnál, remélhetőleg látjuk még őt egy-egy futamon.

Indult még két pilóta, akik bár nem szereztek pontot, mégis minden lépésüket figyelte a közönség és a média. Marcus Grönholm volt az egyik, aki megmutatta, még mindig egész jól megy neki Svédországban. Amiért jött, az elérte: kedvenc gyorsaságiját megnyerte. A jó végeredményben két műszaki és egy vezetői hiba is hátráltatta, valamint ő is bevallotta, sokkal többet kellene versenyautóban ülnie ahhoz, hogy igazán jól menjen neki - mindenesetre többször is elverte a gyári pilótákat a szakaszokon. Malcolm Wilson nyilván tisztában van vele, hogy ha Latvalával valami történne, van kit felhívnia.

A másik versenyző, akire odafigyelt mindenki, Kimi Räikkönen volt. Már puszta jelenlétével is nagy szolgálatot tesz a sorozatnak a finn, olyan helyeken jelenhet meg így a rali-vb, ahol egyébként csak baleset esetén szokott. Nos talán ő is úgy gondolta, hogy jobb eredményt ér el, ám egyelőre nagyon messze van még az élvonaltól. Igen tapasztalt navigátora, Kaj Lindström szerint bele fog jönni, ő látja, hogy nincs másra szükség, csak rengeteg kilométerre, higgyük el neki. Az biztos, hogy sokan irigylik a finnt, hogy egy topautóval teher nélkül állhat rajthoz a teljes sorozatban, de nem szabad elfelejteni, hogy ehhez F1-es világbajnoki címet kellett nyernie... Szóval néhány futam múlva, talán a szezon közepére kiderül, hogy mi az igazság, mert arra mérget lehet venni: Räikkönen a dobogót célozza meg, ahogy Loeb is tenné, ha a Formula-1-ben indulna.

Forrás: AFP

A verseny végén már úgy autózott Latvala, ahogy mindenki várta tőle. Talán azért kapott észbe, mert látta, Grönholm készenlétben áll az esetleges helyettesítésére...


Viszonylag eseménymentes volt a zárónap az SWRC és a PWRC sorozatban is, az élen maradt a szombati állás, tehát Andersson győzött Tuohino és Prokop, illetve Flodin Gröndal és Araújo előtt. Az első 2010-es futam után elmondható, hogy 33 mm-es szűkítő ide vagy oda, az S2000-es autók gyorsabbak a turbós N4-eseknél, legalábbis hóban. A magyarok kalandos napot zártak, az első gyorsaságin odaütötték a Mitsubishi elejét, de utána remek tempót tudtak diktálni, és végül az abszolút 35. helyen futottak be. Talán a legnehezebb versenyt választották a világbajnoki bemutatkozásra, de az ifj. Érdi/Táborszki páros minden bizonnyal többet tanult Svédországban, mint otthon egy teljes szezon alatt.

A világbajnokság egészen más körülmények között, Mexikóban folytatódik három hét múlva. A murvás pályákon minden bizonnyal folytatódik a Hirvonen-Loeb versenyfutás, és ismét lesz magyar résztvevő is.

A verseny végeredménye:

1.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC

3:09:30,4

2.Loeb/Elena Citroën C4 WRC

+42,3

3.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC

+1:15,4

4.Sordo/Marti Citroën C4 WRC

+2:41,6

5.Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC

+4:15,3

6.H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC

+5:53,4

7.Wilson/Scott Ford Focus RS WRC

+7:53,9

8. Östberg/Andersson Subaru Impreza WRC

+9:22,2

9.P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC

+10:17,5

10.Andersson/FredrikssonSkoda Fabia S2000

+12:18,9

35.Ifj. Érdi/Táborszki Mitsubishi Lancer Evo IX

+49:54,0



Gyorsasági szakaszgyőztesek:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC

7

2.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC

6

3.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC

5

4.Sordo/Marti Citroën C4 WRC

1

5.Grönholm/RautiainenFord Focus RS WRC

1

6.Prokop/TomanekFord Fiesta S2000

1



SWRC:

1.Andersson/Fredriksson Skoda Fabia S2000

3:21:39,3

2.Tuohino/Tuohino Ford Fiesta S2000

+47,3

3.Prokop/Tomanek Ford Fiesta S2000

+2:56,4



PWRC:

1.Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi

3:28:04,7

2.Gröndal/Engan Subaru Impreza STi

+1:13,1

3.Araújo/MiguelMitsubishi Lancer Evo X

+5:04,9



A világbajnokság állása egyéniben:

1.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC

25

2.Loeb/Elena Citroën C4 WRC

18

3.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC

15

4.Sordo/Marti Citroën C4 WRC

12

5.Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC

10

6.H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC

8

7.Wilson/Scott Ford Focus RS WRC

6

8. Östberg/Andersson Subaru Impreza WRC

4

9.P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC

2

10.Andersson/FredrikssonSkoda Fabia S2000

1



A világbajnokság állása, gyártók:

1.BP Ford Abu Dhabi World Rally Team

40

2.Citroën Total World Rally Team

30

3.Citroën Junior Rally Team

14

4.Stobart M-Sport Ford Rally Team

14



A világbajnokság állása, SWRC:

1.Andersson/Fredriksson Skoda Fabia S2000

25

2.Tuohino/Tuohino Ford Fiesta S2000

18

3.Prokop/Tomanek Ford Fiesta S2000

15



A világbajnokság állása, PWRC:

1.Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi

25

2.Gröndal/Engan Subaru Impreza STi

18

3.Araújo/MiguelMitsubishi Lancer Evo X

15