Lehullt a lepel a hibrid Toyota Aurisról

Nemcsak a frissített RAV4-et, hanem az Auris hibrid szériaváltozatát is bemutatja a Toyota a Genfi Autószalonon.

Hétfőn hozta nyilvánosságra a Toyota az első fotót a frissített RAV4-ről, keddre az Auris hibrid szériaváltozatának leleplezését tartogatták a japánok. Tanulmányként a tavalyi Frankfurti Autószalonon debütált a benzines-elektromos modell, a sorozatgyártású verzió a hajtáslánc alapján a HSD utónevet kapta.

Ez lesz az első, Európában készülő Toyota-hibrid, Nagy-Britanniában, a burnastoni üzemben gyártják majd. Továbbra sem egyértelműsítette a Toyota, milyen hajtáslánc került a kompaktba, de nagyon valószínű, hogy ugyanaz a rendszer, amely a harmadik generációs Priusban is dolgozik.

Ez 134 lóerős együttes teljesítményt jelentene, és persze azt, hogy az Auris is képes tisztán elektromos üzemmódban közlekedni. A HSD az Auris nemrég leleplezett frissített kivitelére épül.

Forrás: Toyota

KAPCSOLÓDÓ CIKK