Egy éve már megjártuk Párizst a DS3-ért, ám akkor éppen hogy csak megvillantották egy rosszul megvilágított színpadon a Mini-riválisnak szánt kisautót, amelyre egészen mostanáig kellett várni. Vezetni ugyan a hazai bemutatón sem lehetett a DS3-at, de legalább kívülről-belülről megtapogathattuk és vigaszágon az ötajtós C3-mal mehettünk egy kört.

Forrás: [origo]

Végre nálunk is leleplezték a DS modellcsalád első tagját
Még több fotó a DS3 bemutatójáról, kattintson a képre!


Gazdasági válság ide vagy oda, a jelek szerint a Citroën komolyan kitart amellett, hogy utat tör magának a prémiumszegmensbe. Ehhez egy teljesen új modellcsaládot jelentettek be DS néven, amely némileg becsapós, hiszen a legendás, cápaorrú modell nevét vették elő, ám az új autókban semmi retrós múltidézés nem lesz, sőt, éppen ellenkezőleg, azt mutatják be, hogy merre tart a francia márka. A jelenlegi tervek szerint a DS-modellcsalád három tagból áll majd, amelyből az első és egyben legkisebb, a DS3 végre nálunk is bemutatkozott, igaz vezetni még nem lehetett, csak kívülről-belülről végigtapogatni.

Forrás: [origo]

Sokkal vagányabbra rajzolták az ötajtós C3-hoz képest


Pusztán technikailag egy háromajtós C3-asról van szó, ám a dolog nem ilyen egyszerű: a Citroën alaposan átrajzolta a kisautót, hogy DS3 lehessen belőle, és mivel a cél a prémium szegmens meghódítása, számtalan extrát és csecsebecsét fejlesztettek hozzá. A Mini ellenfelének kikiáltott DS3 egyedül csak elölről hasonlít valamelyest az ötajtós C3-ashoz a trapéz alakú légbeömlőjével, ám annál fényévekkel izgalmasabbnak hat. A fekete színű tetőoszlopok és a cápauszony formájú B-oszlop miatt úgy tűnik, mintha a tető lebegne az autó felett, amit még jobban ki lehet emelni, ha az autó színétől eltérő színt kap a tető, bár ezt a trükköt már sokan elsütötték korábban.

Mint megtudtuk, a DS3 az a típusú autó, amely "az észérveken túl a potenciális vevőkört szívét veszi célkeresztbe" és ehhez egy sereg trükköt bevet. Csak a tető és autó színének kombinálásával 38 féle variációban készülhet a DS3, és ehhez még hozzá kell adni, hogy a felnik színeivel, formáival is lehet játszani, különböző mintájú matricákat is kérhetünk a tetőre, valamint gazdag krómdíszítéssel fokozhatjuk még az összképet. Bár ez utóbbi a fotókon és a szalonautókon jól néz ki, a mindennapok során a krómozott kilincs inkább nyűg lehet majd a sok ujjlenyomattal, de ugyanez elmondható a küszöb felett futó díszlécről is, amelynek tisztántartása a lehetetlen küldetések közé tartozik.

Forrás: [origo]

Konfigurálható tetőminta - itt készül az egyedi DS3

A DS modellcsaláddal a prémiumszegmensbe próbál betörni a Citroën, amit már az értékesítésnél elkezdenek. Az áprilistól kapható DS3, majd az azt követő DS4 és DS5 számára egy külön, úgynevezett "DS várót és konfigurálósarkot" alakítanak ki minden Citroën-szalonban. A konfigurálósarok gyakorlatilag két kényelmes fotelből és egy érintőképernyős monitorból illetve plazmatévéből áll, ahol nyomon követhetjük a DS-ünk testre szabását lépésről-lépésre. Első fázisban az autó, majd a tető színét és mintáját választhatjuk ki, ezután jön a felni, a krómdíszítés, majd az utasteret színezhetjük ki. A későbbiekben további mintákat és matricákat is ígérnek.



A DS3 utasterét is szépen ki lehet cicomázni, a kárpittal, a szőnyegekkel, illetve a műszerfal dekorbetétjének színével tudunk variálni, sőt, akiknek ez számít, még egy jó hír: a slusszkulcs színe megegyezik az autóéval. Bár az utastérben sok hasonlóságot lehet felfedezni a C3-assal, itt is szépen felturbózták az összképet a csapott aljú duci sportkormánnyal, kagylósított ülésekkel és puha, jó minőségű burkolatokkal, bár a középkonzol fekete, lakozott borítása - a krómkilincshez hasonlóan - szintén a bűnügyi helyszínelők kedvence lehet, hiszen mindenfajta segédeszköz nélkül lehet majd róla ujjlenyomatokat gyűjteni.

Forrás: [origo]

Divatos formák, jó minőségű anyagok az utastérben


Annak ellenére, hogy hátul nem túl bőséges a helykínálat, 180 centiméteres magasságig mégis elférni valahogy, ami például a Minire már nem mondható el. Sajnos vezetni még nem lehetett a DS3-at, amelynek motorkínálata mutat némi átfedést a C3-séval, azzal a különbséggel, hogy a gyengébb dízel- és benzinmotorok nem rendelhetőek hozzá és a benzines csúcsmotor egy 155 lóerős turbós. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a francia autókkal különösen kritikus brit Autocar meglehetősen lelkesen írt a DS3 vezethetőségéről, amely szerintük "a Saxo VTS óta a legélvezetesebben vezethető Citroën".

A DS3 motorkínálata

Benzinmotorok

Dízelmotorok

1.4 VTi (95 LE), 1.6 VTi (120 LE)
1.6 THP (155 LE)

1.4 HDi (70 LE), 1.4 HDi (75 LE
1.6 HDi (90 LE), 1.6 HDi (110 LE)


Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A kellemesen lágy futómű ideális a budapesti kátyúmezőkre
Még több fotó a menetpróbáról, kattintson a képre!


A háromajtós prémiumgombócot sajnos még nem, de az ötajtós C3-as elvihettük egy rövid körre, amiből ugyan sok minden nem derült ki, annyi azonban igen, hogy nagyjából ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta, csak kicsit szebb formájú és jobb minőségű anyagokkal burkolták ki az utasteret. A rugózás maradt kellemesen ringatózós, a kormányba és a váltóba sajnos továbbra sem költözött élet, de ez áprilistól nem is számít tragédiának, hiszen aki ezt keresi, annak ott a DS3, amelynek futóművét állítólag jelentősen áthangolták a C3-hoz képest.

A C3 motorkínálata

Benzinmotorok

Dízelmotorok

1.1 (60 LE), 1.4i (75 LE)
1.4 VTi (95 LE), 1.6 VTi (120 LE)

1.4 HDi (70 LE), 1.4 HDi (75 LE)
1.6 HDi (90 LE), 1.6 HDi (110 LE)


A C3 forgalmazása a napokban kezdődik, a legolcsóbb (1,1 literes benzines, alapfelszereltséggel) változat 3,17 millió forint, ám egy akció keretei között, az első száz megrendelő közel 400 ezer forint kedvezményt kap ebből. A DS3 csak áprilistól lesz kapható, az árlista 4,19 milliótól indul, ezért egy 1,4 literes, 95 lóerős benzinmotorral szerelt autót kapunk, DSign felszereltséggel. A kínálat másik végén a 155 lóerős turbós változat áll 5,4 millióért.