Minden kiderült az új Lexus hibridről

Vágólapra másolva!
A hivatalos genfi premier előtt gyakorlatilag majdnem minden kiderült a Lexus Európának szánt kompakt hibridjéről, amelyet az 1-es BMW és az Audi A3 ellenfelének szánnak. A CT200h nevű modell a Prius hajtásláncát kapta, csak sokkal izgalmasabb csomagolásban.
Vágólapra másolva!

Hivatalos képeket és jó néhány műszaki információt hozott nyilvánosságra a Toyota luxusmárkája a hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon bemutatkozó kompakt méretű modelljéről. Ahogy azt már korábban sejteni lehetett a CT 200h nevű autó a Prius hibrid hajtásláncát kapta, amely egy 1,8 literes benzines és egy elektromos motor társítását jelenti. Bár a CT 200h pontos teljesítményadatait még nem közölte a Lexus, azt azonban szinte biztosra vehetjük, hogy a 73 kW-os benzinmotor és a 60 kW-os elektromos motor erősebb lesz, mint a Priusban. Ugyancsak a Priusból származik a fokozatmentes E-CVT váltó és az a funkció, hogy három (Eco, Sport, Normal) üzemmód közül választhatunk.

Forrás: Lexus

A Lexus CT 200h lesz az első kompakt méretű prémium hibrid
(Még több gyári fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Lexus sajtóközleményéből az derül ki, hogy a hajtáslánc ugyan a Priusból származik, ám a CT 200h műszaki platformja, alváza és futóműve teljesen új fejlesztés. Ez utóbbira ugyancsak büszke a Lexus: elöl hagyományos, McPherson rendszerű futómű van, míg hátul kettős keresztlengőkaros mulitlink megoldást alkalmaztak rengeteg könnyűfém felhasználásával, így csökkentve a rugózatlan tömeget. Bár a CT 200h elektromos motorja miatt számos lítium ion akkumulátort építettek az autó hátuljába, a csomagtartó mérete így is, 345 literes, ami megegyezik a versenytársaiéval.

Forrás: Lexus

Az utastérben nyoma sincs a tavalyi tanulmány futurisztikus megoldásainak


A 4,32 méter hosszú, 1,765 széles autó formája sajnos sokat "szelídült" a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott tanulmányhoz képest és megkapta a Lexusokra jellemző visszafogott külsőt. A beltérben ugyancsak nem találunk forradalmi megoldásokat, a tanulmány izgalmas formájú aszimmetrikus műszerfala eltűnt, helyette egy teljesen megszokott Lexus-Toyota utasteret kapott a CT 200h az elmaradhatatlan középre helyezett kvarcórával. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit megdobogtathatja majd a vásárlók szívét az az, hogy Sport üzemmódban piros háttérvilágítást kapnak a műszerek és a hibrid hajtáslánc digitális kijelzője analóg módra vált. Az Európában szánt legkisebb Lexus ára egyelőre ismeretlen, a forgalmazása az év második felében kezdődhet.