Új Koenigsegg-szupersportkocsi Genfben

Vágólapra másolva!
Új modellt mutat be a Genfi Autószalonon a Koenigsegg, az Agera 910 lóerős motort kapott.
Vágólapra másolva!

Nem sikerült megszereznie a Koenigseggnek a szintén svéd Saabot, cserébe legalább saját kínálata bővítésére fordíthatta erőforrásait. Genfben új szupersportkocsit mutat be a márka, mellyel 15. születésnapjukat is ünneplik a skandinávok.

Ahogy a Koenigsegg minden modellje, úgy az Agera is a jól ismert CC-re épül, hossza 4,29, szélessége 1,99, magassága pedig 1,12 méter. Szénszálas erősítésű az alumínium alapú váz, a segédkeretek szintén a könnyű fémből készülnek. A kétüléses sportkocsi karosszériája karbonszálas anyag és kevlár keverékéből áll össze, teteje levehető.

A Koenigsegg saját fejlesztésű, 4,7 literes, alumínium blokkos, duplaturbós V8-asa került az autóba, az Euro 4-es normának megfelelő motor 910 lóerős, 1000 Nm-es nyomatéka pedig már 2860-as percenkénti fordulatszámnál rendelkezésre áll. Az 1100 Nm-es maximumig 5100-ig kell pörgetni a motort.

Százra 3,1 másodperc alatt gyorsul az Agera, 8,9 másodpercig tart a 200-as sprint, a végsebesség 390 km/óra a Koenigsegg szerint. Öt fokozatban állítható a stabilitásra ügyelő rendszer, a biztos tapadásról elektronikusan vezérelt, részlegesen önzáró differenciálmű is gondoskodik. Kerámia fékeket építettek a sportkocsiba, százas tempóról 30,5 méter alatt áll meg.

Előre 19-es, hátulra 20-as felnik kerültek, a kabinban új műszerek és szénszálas középkonzol jelent meg, ennek központi kijelzőről az aktuális G-erők és köridők is leolvashatóak. Nyár végén kezdődik a divatos LED-díszítésű fényszórókkal és hátsó lámpákkal készülő Agera gyártása, áráról nincs hír.