Kis blama az Euro NCAP legújabb töréstesztjén

Öt új modellből csak egynek sikerült ötcsillagos eredményt elérni az Euro NCAP legfrissebb töréstesztjén. A Toyota Verso hozta, amit elvártak tőle, de a Nissan Cube és Kia Venga nem csillogott, a Citroën Nemo pedig leégett. Az Exeótól senki sem számított jobbra.

Kicsit csalódást keltő eredmények születettek az Euro NCAP legújabb töréstesztjén, ahol öt modellnek kellett volna bizonyítania. Az ötösből azonban csak egy hozta a manapság már elvárható ötcsillagos eredményt, ez pedig az egyterű Toyota Verso.

Forrás: Euro NCAP

A Toyota Verso az egyetlen új ötcsillagos a tesztelt autók közül


A Toyota napjai így is elég nehezen telnek, számukra kulcsfontosságú volt, hogy valami pozitív eredményt is fel tudjanak mutatni. Ez sikerült is, hiszen az új Verso úgy lett ötcsillagos, hogy a frontális, és az oldalsó töréstesztjei egészen jól sikerültek. Ezeken a teszteken 89 százalékos eredményt ért el, ami egészen jónak számít. A gyermekvédelem terén is egészen jó eredményt ért el, itt már a 75 százalékos teljesítmény is annak számít. A gyalogosvédelmi szempontokat figyelembe véve az egyterűek kedvező alakúak, ezért itt sem kellett aggódniuk, végül egy 69 százalékos eredményt hozott össze a Verso. Mostanában már külön díjazzák, hogy egy autóban mennyi biztonságfokozó extra van, ebből a szempontból a Verso szintén jól teljesített.

 


A Verso minden szempontból jól teljesített


Nem mondható ez el a Citroën Nemóról, amely csak egy szerény háromcsillagos eredményt tud felmutatni, ami manapság már egyet jelent a leégéssel. Persze ebben szerepet játszik a Nemo teherautós rokonsága, ami például abban is megmutatkozott, hogy kevés benne a biztonsági extra, ami lefelé húzta az eredményt. Az utasvédelmi teszteken nem brillírozott, csupán 59 százalékot produkált. Szerencséjére a gyermeküléses teszteknél egy 74 százalékkal felfelé húzta az eredményét, sőt a gyalogosvédelemre kapott 55 százalék sem annyira rossz. Összességében tehát az utastér védelme és a felszereltség kifogásolható.

 


A Nemo teljesítménye csalódás


Számunkra kicsit negatív meglepetés a Kia Venga négycsillagos eredménye is, bár ez már nem a kellemetlen kategória, azt nem kell annyira magyarázni. Ebben a kategóriában azonban már létezik ötcsillagos eredmény, igaz az a régi metódus szerint. A Venga elsősorban a kicsit gyenge utasvédelmi tesztjeinek (79 %), valamint a gyermekvédelmi 66 százaléknak "köszönheti" az egy csillag elmaradást. A biztonsági felszereltségén is lehetne még javítani (71 %), a gyalogosvédelemre azonban nem rossz a kapott 64 százalék.

 


A Vengának jól jött volna az öt csillag, de nem sikerült


Szintén csak enyhe csalódás lehet a Nissan Cube négy csillagja, amely mindenben csak egy kicsit teljesített rosszabbul, mint kellene. Az utasvédelem 83 százaléka még elviselhető, de a gyermekvédelemre kapott 64 százalék már nagyon lefelé húzza. A gyalogosvédelem 56 százaléka sem rózsás, így már az extrákra kapott 84 százalék nem tudta eleget felhúzni az eredményét.

 


A Cube egy kicsit mindenben rosszabb volt, mint ami a kiváló eredményhez kell


Egy modell volt, amitől senki nem várt többet: a Seat Exeo. A spanyolok új csúcsautója egy az egyben a régi A4-es, vagyis töréstesztben is hasonlót kell produkálnia. Érdekes módon azt a modellt csak 2001-ben, még több átváltozással ezelőtt tesztelték, az is négy csillagot kapott. Az Exeo is ennek megfelelően teljesített, az öt csillagra nem sok esélye maradt elsősorban a közepes (57 %) biztonsági felszereltség miatt. Az utasvédelemre kapott 77 százalék sem túl jó, de a gyermekvédelem terén viszont meglepően jó eredmény az elért 81 százalék. A gyalogosokra már nem vigyáz ennyire az Exeo, itt kereken 50 százalékot kapott a német-spanyol limuzin.

 


Az Exeo azt hozta, amit az előd A4-es tudott