Újraindult a gyártás a Saabnál

Vágólapra másolva!
Tulajdonosváltás és másfél havi kényszerszünet után hétfőn újra beindult a termelés a Saab autógyár központi üzemében.
Vágólapra másolva!

A svédországi Trollhättanban háromezer ember dolgozik a Saabnak, az egyik legkisebb európai autóipari cégnek, amelynek tulajdonjoga az amerikai General Motorstól a Saabnál is kisebb holland Spyker Cars sportautógyártó vállalathoz került.

A GM 1990-ben szerezte meg a Saab felét 600 millió dollárért, tízéves vételi opcióval a másik felére. Az opciót 2000-ben váltotta be az amerikai társaság, kilenc évvel később, tavaly az év elején pedig elkezdett vevőt keresni veszteséges leányvállalatára, majd a sorozatos kudarcok miatt decemberben elhatározta, hogy felszámolja a céget. Az eljárás következtében leálltak a beszállítók, és végül a trollhättani gyárban is megállt a termelés, közben viszont többszöri nekifutásra sikerült megállapodni a Spykerrel.
A Saab Automobile AB eladásának részleteit február második felében véglegesítették. A holland cég 74 millió dollárt fizetett a GM-nek készpénzben, és 326 millió dollár értékben bocsátott ki számára elsőbbségi részvényeket, a svéd kormány pedig garanciát vállalt az Európai Beruházási Banknak (EIB) a Saab átszervezéséhez biztosított 400 millió eurós hitelére.

Tavaly alig 40 ezer Saab gépkocsit gyártottak, szemben a 2008-as 93 ezerrel és a 2007-es 133 ezerrel.