Megdöbbentő siker a Honda CR-Z

Vágólapra másolva!
A Honda alaposan alábecsülte az érdeklődést a hibrid CR-Z iránt, szinte tolonganak a kupéért a vevők.
Vágólapra másolva!

Noha teljesítményére tekintettel nehéz igazi sportkupéként tekinteni a Honda CR-Z-re, az nem kétséges, hogy egyelőre óriási siker a hibrid. Tízszer akkora az érdeklődés az autó iránt, mint amire előzetesen számított a Honda, már több mint tízezer rendelés futott be rá.

Ráadásul csak Japánban, hiszen a forgalmazás egyelőre csak hazai pályán kezdődött el. Ami még a szép számnál is örömtelibb a gyártó számára, hogy a vásárlók fele új, vagyis korábban nem volt Hondája. Februárban kezdődött az értékesítés, a Honda eredetileg havi ezer darabos eladással számolt, alaposan beindult tehát az üzlet.

Észak-Amerikában és Európában is elkezdődik idén a forgalmazás, a Honda világszerte 40-50 ezres éves eladásra számít.

Forrás: Honda