Loeb átvette a vezetést a Jordán-ralin

2010.04.02. 20:38

Már az első szakaszon kiesett Mikko Hirvonen, míg Sébastien Loeb a nap során bedarálta ellenfeleit, és az élre állt. Räikkönen tartja magát, a nyolcadik hely az övé. 

Forrás: AFP

Van, amikor semmi nem jön össze: Hirvonen egyébként is alig tudta a lépést tartani Loebbel, végül egy szikla miatt odalett az egész verseny


A Jordánia-rali leghosszabb napját alapvetően határozta meg a pénteki helyezkedés, amely után Latvala maradt az élen, mögötte Ogier takarította az utat Loebnek, utánuk Petter Solberg következett, Sordo pedig lemaradt, hogy ne segítse Hirvonent. A szombati első gyorsaságin történtek fényében kár volt a spanyol igyekezete, mivel a Ford első számú pilótája nekiment egy sziklának, amely kiütötte a Focus WRC bal első futóművét, lehetetlenné téve a finn számára a további küzdelmeket. Az autó javítható, vasárnapra minden bizonnyal visszaáll Hirvonen, ám a tetemes büntetés miatt csupán a csapat számára szerezhet pontot.

Az elsőnek rajtoló Latvalát mind a négy, vele versenyben lévő Citroën megelőzte: Loeb futotta a legjobb időt, és fel is jött a második helyre, Ogier elé. A második pályán megismétlődött a koreográfia: elöl négy C4 WRC, utánuk Latvala, majd nagy szünet, és a többiek. Solberg nyerte a szakaszt, ezzel megelőzte Loeböt, ám ennél fontosabb volt, hogy mind a ketten jócskán faragtak a finnel szembeni hátrányukból.

Következett a vízválasztónak tekintett 41 km hosszú pálya, amely majd' félórányi tökéletes koncentrációt igényelt a pilótáktól, és az autókat is nagyon igénybe vette. Loeb erre a szakaszra nagyon készült, és meg is nyerte, így a nap felénél már közvetlenül Latvala mögött állt. Ogier is jó időt futott, Petter Solberg viszont nem, túl sokat csúszkált, s ezzel francia márkatársai mögé esett vissza. A szakasz legnagyobb áldozata mégsem ő, hanem testvére volt: Henning defektet kapott, emiatt hétperces hátrányba került.

Forrás: AFP

Az SWRC mezőny nagy része pénteken kiesett, így Al-Attiyah is csupán részeredményekkel tudja kárpótolni magát. A nap nagy részében ő volt a legközelebb a WRC-khez


Délután a mezőny újra teljesítette a három szakaszt, s már az elsőn elfogyott Latvala előnye. Loeb megnyerte a gyorsaságit, ezzel éppen utolérte a finnt, de nemcsak ő, hanem az ekkor harmadik helyen álló Ogier is megközelítette, sőt, a negyedik Solberg, illetve Sordo sem voltak már messze tőle. A második pályán - ahogy reggel is - Solberg ért végig a legrövidebb idő alatt, nyomában Loebbel és Ogierrel. Az ekkorra már alaposan kijárt szakaszon túljutó párosokra már csak a maratoni gyorsasági várt.

A címvédő beleadott apait-anyait, tudta, hogy itt kell összehoznia a vasárnapra elegendő előnyt. Ez sikerült is, mivel Latvalánál és Solbergnél is több mint húsz másodperccel futott jobb időt, Ogiertől is Sordótól pedig nem kell tartania, ők a munkaadójuk utasításai értelmében egészen biztosan nem akarják majd megelőzni. Két nap után tehát Loeb majdnem fél perccel vezet Ogier és Latvala előtt, nem sokkal mögöttük Petter Solberg és Sordo állnak, még ők is egy percen belül. A hatodik helyezett Wilson hátránya már öt perc - a Stobart Ford pilótái meglehetősen enerváltak ezen a hétvégén -, a hetedik Villagra, a nyolcadik pedig Räikkönen. A korábbi F1 pilóta az egész nap folyamán nagyjából azonos időket futott argentin riválisával, ez is jelzi, hogy a raliban mennyit ér a tapasztalat: Villagra évek óta ott van a mezőnyben, s bár egy idősebb korosztály tagja, továbbá félig-meddig hobbipilóta, mégis a szupertehetséges, villámreflexekkel megáldott, gyári autóban ülő finn előtt áll, aki még mindig csak tanulgatja a műfajt. Henning Solberg a kilencedik, és mivel több WRC nincs, a tizedik helyen már Pons áll a S2000-es Fiestával.

A spanyol ezzel az SWRC mezőnyét is vezeti, s mivel nagy az adok-kapok Sousával, számukra lesz tétje a zárónapnak is. A harmadik a lengyel Kosciuszko, szintén Fiestával. A PWRC-sek közt továbbra is Flodin vezet a Subaruval, a fiatal cseh Semerád kiesett, így címvédő Araújó feljött a második helyre, Georgiou a harmadik.

Forrás: AFP

Loeb menetel az újabb győzelem felé, a második nappal kapcsolatos tervei tökéletesen teljesültek. Vasárnap azért még sokat kell autózni a célig


A zárónap sem lesz sétagalopp, nyolc gyorsasági maradt vasárnapra, és mindegyik tíz kilométeren felüli. Loeb előnye elegendőnek tűnik, ám sok van még a célig, lesz miért izgulni a Jordánia-rali hajrájában is.

 

A verseny állása a második nap után:

1. Loeb/Elena Citroën C4 WRC  2:41:06,7
2. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC  +24,6
3. Latvala/Anttila  Ford Focus RS WRC  +27,7
4. P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC   +43,2
5. Sordo/Marti Citroën C4 WRC  +48,8
6. Wilson/Scott Ford Focus RS WRC  +5:05,7
7. Villagra/Perez-Companc Ford Focus RS WRC  +6:51,0
8. Räikkönen/Lindström Citroën C4 WRC  +8:09,0
9. H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC +10:04,0
10. Pons/Haro Ford Fiesta S2000 +10:17,7

SWRC:

1. Pons/Haro Ford Fiesta S2000  2:51:24,4
2. Sousa/Rodriguez Ford Fiesta S2000  +38,7
3. Kosciuszko/Szczepaniak Ford Fiesta S2000  +9:03,7

PWRC:

1. Flodin/Bergsten  Subaru Impreza STi  2:52:28,2
2. Araújo/Miguel Mitsubishi Lancer Evo X +23,9
3. Georgiou/Matar Mitsubishi Lancer Evo X +13:44,6