Más ligában játszanak - Renault Mégane RS - Mazda3 MPS összehasonlító teszt

Vágólapra másolva!
Ismét bebizonyosodott, hogy a Renault Sport szinte verhetetlen: az új Mégane RS Cup egy kiválóan vezethető, gyönyörű vadállat, amely bizony alaposan helyben hagyta a konkurens Mazda3 MPS-t, és csak a köridő tekintetében kapott ki a Focus RS-től.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A Focus RS-sel lenne teljes a kép, de sajnos összetörték
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Eredetileg el akartuk készíteni az év hot hatch-tesztjét, de aztán a sors megint közbeszólt. Hiába kaptuk meg elsőként a Renault Mégane RS-t, és hiába kedveskedett a Mazda azzal, hogy ismételten ideadta a hármas MPS-t, a Ford már nem tudott kedvünkre tenni. A mércének szánt Focus RS-t ugyanis összetörték, így akármennyire is szerettük volna, a forgatás helyett egy márkaszerviz udvarán rostokolt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0GYCRsufl9MSfXUg


A hungaroringi teszten a Mégane jobban mozgott


Szerencsére a Focus RS-ről már volt mért adatunk, tudtuk, mire képes a Hungaroringen. A régi MPS is járt már ott, de az újat most januárban kaptuk meg téli gumival, ami kizárta egy hungaroringi kör lehetőségét. Ezért aztán ígéretet kaptunk rá, hogy még egyszer nálunk lehet, és a mostaninál keresve sem találhattunk volna jobb alkalmat A Mégane RS most áll be a tesztautóparkba, ráadásul a jobban pályára való Cup csomagos változat, amely igazán kemény vetélytársa lehet a Focus RS-nek is.

A Mégane RS-re elég régóta várok, a külföldi menetpróbán ugyanis nagyon meggyőző volt. Nem tudtam azonban elvonatkoztatni attól, hogy jellemzően a külföldi menetpróbákon jobban teljesítenek a modellek, érdekes módon az itthoni tesztautók nem annyira lelkesítők.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A Mazda az erősebb, de amint jön egy kanyar, már hátrányban van


Szerencsére a tesztautó Cup csomagos, ami annyit jelent, hogy nem a "kényelmesebb", jobban felszerelt sima, hanem a versenypályára szánt változat. Ebben egy kicsivel keményebb a futómű, egy kicsit lejjebb is ül az autó, de a legfontosabb, hogy van benne önzáró differenciálmű. Az kis változás, hogy a féknyergeket pirosra fényezték, és a tesztautón látható 19 colos könnyűfém kerekek feláras extrák. Belül is van egyedi azonosító, hiszen a Cup csomagos igen komoly Recaro kagylóüléseket kap (ilyen van a Focus RS-ben is), és van benne játszani telemetria. Ez csak egy kezdetleges rendszer, sokan rá sem jönnek, hogy van benne, ugyanis semmilyen jelzés nem utal rá. A kormány mellett található kezelőegység elvileg arra szolgál, hogy a hifit vezéreljük vele, de a felső két gomb együttes lenyomása után előbukkan a turpisság, hiszen a rádióadó helyett egy csomó érdekes adatot nézhetünk a központi kijelzőn.

RS Monitor - egy kis játék a pályanapokra

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ötletes a mini telemetria


Lehet látni a gázpedálállást, a turbónyomást, valamint folyamatosan nyomon követhető, hogy éppen mekkora teljesítményt és nyomatékot ad le a motor. Vicces erre néha ránézni, hiszen városban 50-nel gyakran 5-10 kW teljesítménnyel is elpötyög a Mégane. Azt is lehet nézni, mennyire nyomjuk a fékpedált, de kikapcsolt ESP-nél azt is beállítható, milyen legyen a gázpedál érzékenysége, vagy éppen hol sípoljon a váltásjelző hang. Ennél sokkal fontosabb, hogy a vezető maga mérheti a köridejeit a versenypályán, sőt a gyorsulásokat is nézheti, és még a súrlódási kört is kirajzolja a Mégane kisokosa. A gyorsulóbajnokoknak az is jó hír, hogy az autó magának méri a 0-100 km/óra gyorsulást, valamint a 400 méteres állórajtot is.



Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A Mégane ülései sokkal sportosabbnak tűnnek, de kényelmesek is


Az új RS tehát sokat ígért, de egy kicsit féltem is tőle: valahogy így indult a Focus RS-teszt is, aztán arról kiderült, hogy bár nagyon komoly és gyors sportautó, mégsem jó a mindennapokra. Bíztam benne, hogy a Renault nem jut erre a sorsra, hiszen ebben is van függőcsapszeges "csodafutómű" a hajtási befolyások csökkentésére, valamint önzáró differenciálmű, miközben 55 lóerővel gyengébb, ami azért jót tehet a vezethetőségnek.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Egyik műszerfal sem túl sportos


Egy hét használat után azt kell mondjam, hogy a Renault Sport ismét közel tökéletest alkotott. Ez a legjobb futóművű modell ebben a kategóriában, legalábbis az általam eddig próbáltak közül. A kétliteres motor teljesítmény- és nyomatékleadása annyira finom, hogy sosem akarja kitépni a kormányt a kezeim közül, miközben érződik, hogy van ereje. A futóművében az a zseniális, hogy nem csak a versenypályán meggyőző, hanem az utcai forgalomban sem vészes. Nem ugrál, nem bólogat, folyamatosan ott van az úton. A feleségem - aki egyébként nem rajong az ilyen vesekőpusztító betonkemény autókért - azt mondta, ezt még el tudná képzelni. Ez pedig nagy szó, nagyon nagy.

A német eredmények

Mostanában elég sok az újdonság a kategóriában, így nem meglepő, hogy napjainkban két nagyon komoly német magazin is rendezett egy nagyobb összehasonlító tesztet. Nekik természetesen több a lehetőségük, így nem elégedtek meg kettő vagy három autóval, mindketten öttagú mezőnyt szedtek össze, de mégis más elvek alapján. Nem meglepő, hogy mindkét német magazinnál német a győztes.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A Mazda 2,3 literes turbómotorja 260 lóerős, a Renault kétliterese tíz lóerővel gyengébb


A német AutoBild lényegében a Volkswagen Golf R és a Seat Leon Cupra R mellé szedett össze vetélytársakat, ráadásul úgy, hogy a prémiummárkákat is érintette a teszt. A Golf és a Leon ugyanis a nem éppen új Audi S3-at és BMW 130i-t kapta vetélytársnak, valamint a még frissnek mondható Mazda3 MPS-t. A Bild nem vitte túlzásba a méricskélést, a gyorsulás- és rugalmasság-tesztekből is csak az alapokat végezték el, emellé jött még a fékteszt, valamint a zajszint. Érdekes módon az adataik nem mindig állnak összhangban a másik magazin méréseivel, de ez a műfaj már csak ilyen. A tesztet végül a Golf R nyerte a Leon Cupra R előtt, majd jött a BMW és az Audi, a Mazdát pedig alaposan helybenhagyták.

Az AutoBild adatai:

Műszaki adatokAudi S3BMW 130iMazda3 MPSSeat Leon Cupra RVW Golf R
Motor2 liter, turbó3 liter, szívó2,3 liter, turbó2 liter, turbó2 liter, turbó
Max. teljesítmény265 LE258 LE260 LE265 LE265 LE
Max. nyomaték350 Nm310 Nm380 Nm350 Nm350 Nm
Sebességváltó6 fok.6 fok.6 fok.6 fok.6 fok.
Mért adatok
Gyorsulás 0-100 km/óra6,2 mp6,7 mp6,9 mp6,9 mp6,0 mp
Rugalmasság 80-120 km/óra (6. fokozatban)7,8 mp8,3 mp8,2 mp7,9 mp8,2 mp
Tömeg1566 kg1468 kg1462 kg1428 kg1538 kg
Féktáv 100-0 km/órára (hidegen/melegen)37,6/36,7 m37,7/36,7 m38,4/38,0 m37,7/36,8 m38,5/37,0 m
Tesztfogyasztás9,7 l/100 km9,5 l/100 km10,4 l/100 km9,5 l/100 km9,5 l/100 km
Zajszint 130 km/óránál74 dB72 dB74 dB75 dB72 dB
AutoBild rangsor4.3.5.2.1.


Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A német SportAuto tesztjében már bizonyított a Mégane RS, a hockenheimi kis körön gyorsabb volt a Focus RS-nél


A szintén német SportAuto arról híres, hogy nagyon komoly teszteket végeznek el a sportautókon, rengeteg modellel kimennek a Nordschleifére, valamint emellett köridőt mérnek a hockemheimi versenypálya kiskörén. Így aztán rengeteg összehasonlító adatuk van, tudják, mit beszélnek, amikor egy autó viselkedéséről nyilatkoznak. Az ő ötösük jóval több logikát sugall: a kategória etalonjának szánt Focus RS mellé odatették a Mazda3 MPS-t, az új Mégane RS-t, a Leon Cupra R-t, valamint a Volkswagen Scirocco R-t.

Itt már sokkal több mérési adat van; csak a lényegeseket emeltem ki, de ebből is látszik, hogy a Mazda inkább lefelé lóg ki a mezőnyből, míg a Focus RS nem annyira jó, mint amilyennek beállítják. Egyenesben jól megy, de a futómű tekintetében vannak még lemaradásai. Ilyen téren a Mégane RS bizonyít, sőt a féke melegen is jó eredményeket produkált. Összességében mégis a Scirocco büszkélkedhet a legjobb köridővel, és a teszten is ezt hozták ki győztesnek. Azért ebben a tesztben is gyorsan lehet találni gyenge pontokat, hiszen a pontozásnál több részlet nem igazán érthető. A Focus RS 1:16,8-as körére nyolc pontot kapott, míg az ennél két, illetve négy tizeddel gyorsabb Mégane és Scirocco csak hat pontot érdemelt.

A SportAuto adatai:

Műszaki adatokFord Focus RSMazda3 MPSRenault Mégane RSSeat Leon Cupra RVW Scirocco R
Motor2,5 liter, turbó2,3 liter, turbó2 liter, turbó2 liter, turbó2 liter, turbó
Max. teljesítmény305 LE260 LE250 LE265 LE270 LE
Max. nyomaték440 Nm380 Nm340 Nm350 Nm350 Nm
Sebességváltó6 fok.6 fok.6 fok.6 fok.6 fok.
Mért adatok
Tömeg1480 kg1469 kg1407 kg1427 kg1400 kg
Tömeg/ lóerő arány4,9 kg/LE5,7 kg/LE5,6 kg/LE5,4 kg/LE5,3 kg/LE
Gyorsulás 0-100 km/óra6,1 mp6,4 mp6,3 mp6,2 mp6,3 mp
Gyorsulás 0-180 km/óra17,3 mp17,6 mp18,6 mp17,9 mp16,9 mp
Rugalmasság 80-120 km/óra (6. fokozatban)6,9 mp9,1 mp9,1 mp7,7 mp6,8 mp
Végsebesség263 km/óra250 km/óra245 km/óra250 km/óra250 km/óra
Féktáv 100-0 km /órára (hidegen/melegen)35,6/36,4 m36,4/37,0 m38,0/35,2 m36,0/35,8 m37,5/35,8 m
Tesztfogyasztás16,4 l/100 km15,2 l/100 km15,6 l/100 km14,8 l/100 km14,4 l/100 km
Versenypálya mérések
Hockenheim kis kör1:16,8 perc1:18,0 perc1:16,6 perc1:17,0 perc1:16,4 perc
18 méteres szlalom66,4 km/óra66,4 km/óra69,5 km/óra68,2 km/óra67,6 km/óra