Óvatosan újult meg az Audi A3

Vágólapra másolva!
Csütörtöki híroffenzívája kiteljesítéseként az Audi a megújult A3-ról is mindent nyilvánosságra hozott, alig változott a kompakt. Lesz hosszú változat az A8-ból.
Vágólapra másolva!

Csütörtökre időzítette az Audi a megújult A3 leleplezését is, a kompakt a Lipcsei Autószalonon lesz élőben látható. Csupán apró külső módosítások történtek, nem meglepő módon pedig a három- és ötajtós változatba is bekerült a kabrióhoz már bejelentett, 105 lóerős, 175 Nm csúcsnyomatékú, 1,2 literes turbómotor.

Minden más blokk, legyen szó benzinesről vagy dízelről, érintetlen maradt, a karosszérián az új betétekkel díszített single frame hűtőrács, a krómcsíkos légbeömlők, a friss hatású B oszlopok és diffúzorbetét, valamint az áttervezett külső visszapillantók jelentenek újdonságot, a háromajtós változatok pedig sötétített hátsó lámpaburákat kapnak. Van négy új külső szín is, illetve új könnyűfém felnik is megjelentek az opciós listán.

Audis hír még, hogy az ingolstadtiak hosszabb tengelytávú változatot készítettek az új A8-ból, ennek premierje a Pekingi Autószalonon esedékes. Úgy tudni, hogy a nagyobb méretektől eltekintve más műszaki módosítás nem várható.