Nem hittük volna, de az erősebb dízelmotorral vált teljessé a Honda Accord. Egy robbanékony, kényelmes, takarékos utazólimuzin, amelyet még vezetni is élmény. Aki próbálta, szerette, nem találtunk rajta fogást.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Megtaláltuk a legjobb Honda Accordot. Sajnos ez a legdrágább
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ritkán fordul elő, hogy autós rovatunk minden tagja ugyanazt gondolja egy autóról. Vegyes a társaság, nem ugyanazok a szempontjaink. Valakinek a kényelem, valakinek a minőség, másnak a vezetési élmény a fontos, de olyan is van köztünk, aki az ár/érték arányt veszi figyelembe vagy a karaktert keresi. Ezért kevés olyan alkalom volt eddig, amikor mindegyikünk úgy szállt ki egy tesztautóból, hogy körülbelül azonos képet alkottunk róla. Talán a Dacia Logan MCV volt az első, amely először egyesítette erőinket, nem mintha mindegyikünk venne is magának.

A Honda Accordról eddig sem írtunk rosszakat, a benzinest is szerettük, de talán a dízelmotorral még jobb. Már a teszt előtt reméltük, hogy az új, erősebb dízellel kellemes autó lesz, de azt senki se gondolta, hogy ekkora sikert arat. Aki ült benne, szerette, mindenki megtalálta benne, miért ezt ajánlaná. Ezek fényében nyugodtan mondhatom: az Accord a 180 lóerős turbódízel motorral válik teljessé, gyakorlatilag tökéletes alkotás. Ennek is van persze egy-két apró hibája, de az összhatás nagyon meggyőző.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Dinamikusan mozog, stabil és kényelmes, emellett jó vezetni és nem fogyaszt


A formája még mindig nem ment ki a divatból, sőt a kategória egyik legvérmesebb darabja. Belül tágas, ugyanakkor egy kicsit komor is, színvilága lehetne barátságosabb, de az ülések kényelmesek és jól tartanak. Az anyagminőség is egészen jó, az összeszerelés minőségébe nehéz belekötni. Fontos még, hogy a csomagtartó is kellően nagy, hogy a hátsó térkínálat is megfelelő, az utazás közben pedig a zajszint nagyon alacsony.

Az ergonómiára se lehet egy rossz szavam se, minden ott volt, ahol kerestem. Egyedül a navigáció kezelő bumszlija kicsit csúnyácska a középkonzol közepén. Először azt hittem, hogy a kormányra felhelyezett eszméletlen sok gomb is zavarni fog, de gyakorlatilag egy nap használt után feltűnt, hogy odapillantás nélkül, automatikusan kezelek mindent. A tesztautó felszereltségére sem lehetett panasz, bár a prémium hifitől már elvárnám, hogy ne csak USB-t fogadjon, hanem a DVD-ket is lejátssza.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Egyedül a navigáció kezelőjoystickja lóg ki az összhangból


A dízel Accord mégsem ezen előnyei miatt vívta ki szimpátiánkat, hiszen ezen adottságait már régebben megismerhettük. Az új motorja emelte naggyá, amely minden téren tökéletesen produkált. A 180 lóerős 2,2 literes dízel adatok alapján nem a világ legjobb motorja, de az Accordban mégis közel áll hozzá. Tökéletes összhangba került az autó egyéb tulajdonságaival: pont annyira erős és a dinamikus, amennyire illik ehhez az autóhoz. Eddig is tudtuk, hogy az Accord alapvetően sportos, de most egyszerre takarékos, dinamikus és élvezetes is lett egyben. A váltója egyszerűen tökéletes, és a fékekkel sem volt baj, az erősebb dízellel végre remekül húz, miközben a vezetési még nagyobb élmény.

Már alacsony fordulatnál is szépen jön meg a nyomatéka, tovább pörgetve már eufórikus gyorsítások sem maradnak el. Persze nem mindenki vár el minden pillanatban erődemonstrációt az autójától, ezért is jó, hogy a motornak két énje van: békésen is lehet vezetni. A kormányzás is tetszett, sőt az autó alapvető futómű-beállítása is, hiszen nagy motorja ellenére nem volt nagyon alulkormányozott, csak amennyire egy utcai vezetőnek kell, amennyire biztonságos. Ezzel a futóművel normálisan lehet közlekedni a katasztrofális minőségű pesti utcákon is, amint pedig javul az útminőség, kifejezetten élmény vezetni, még kanyargós szerpentinen is szívesen karistolnék vele. Persze sosem lesz egy sportkocsi, de kellemesen dinamikus és még takarékos is. Az agilis motor sportosan vezethető utazólimuzinná varázsolja az Accordot, miközben a benzinkutaknál sem ér csalódás. Lendületesen használva városban 7,5 literes átlag jött ki száz kilométerre, de autópályán szabályos tempóval közlekedve beéri 5,5-6 literrel.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A vezetőt tökéletes kényelem fogadja


Kell ennél több? Igen, egy békés visszafogottsággal kalkulált ár, erre azonban még várni kell. A tesztautó fullos felszereltséggel 9,5 millió forint (550 ezer forint még a navigáció), ami annyit jelent, hogy körülbelül fél millió forinttal drágább a hasonlóan motorizált és felszerelt Mazda6-nál, de a egy kicsit olcsóbb, mint egy fullos dízel Toyota Avensis, de ezekben is feláras a navigáció.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2199 cm3. Furat/löket: 85/96,9 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 132 kW (180 LE)/4000. Nyomaték: 380 Nm/2200. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4725/1840/1440 mm. Tengelytáv: 2705 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1585/1590 mm. Tömeg: 1610 kg. Terhelhetőség: 420 kg. Csomagtartó térfogata: 467 l. Üzemanyagtartály térfogata: 65 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,9 mp. Végsebesség: 220 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,8 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 152 g/km.