Norbert Reithofer, a BMW vezérigazgatója a Pekingi Autószalonon bejelentette, hogy három év múlva kerül piacra a gyár elektromos városi autója.

Lényegében eddig is arra utalt minden jel, hogy hamarosan szériagyártású elektromos autóval áll elő a BMW, a Pekingi Autószalonon azonban Norbert Reithofer vezérigazgató hivatalossá tette a dolgot. 2013-ban érkezik a városi mini, mely a korábbi híreknek megfelelően Megacity Vehicle néven jelenik meg a márkakereskedésekben.

Reithofer szerint az innovatív jármű a városi közlekedést könnyíti és reformálja meg, sokkal könnyebb a hagyományos autóknál, ennélfogva hatékonyan használható. Nem BMW-ként kerül majd piacra, valamelyik almárka kínálatában jelenik meg: vagy külön divíziót alapít számára a bajor gyár, vagy Miniként kezdi forgalmazását.

A súlycsökkentés jegyében könnyű és nagyon erős szénszálas erősítésű műanyagból készül a karosszéria. Reithofer szerint a BMW lesz az egyetlen gyártó, amely ezzel a technológiával nagy sorozatban készülő autót készít. Jelenleg körülbelül 600 Mini E-vel tesztelik a németek az elektromos technológia mindennapi használhatóságát.

Pekingben egy 100 kilométer hatótávolságú, elektromos 5-öst is bemutatott a BMW a Kínában kapható hosszú tengelytávú modell alapjain, az Echo fedőnevű tanulmány a Tongji Egyetemmel együttműködésben készült. Kínában, kínaiak által és Kínának készült az autó a közlemény szerint, attól azonban nem  kell tartani, hogy mostanában kerül sorozatgyártásba.