Visszatér a Volkswagen Vento

Vágólapra másolva!
Vento néven forgalmazza majd a Volkswagen a fejlődő piacokra, elsőként az indiaira szánt Polo szedánt.
Vágólapra másolva!

Korábbi híreknek megfelelően elkészül a Polo négyajtós változata, ám nem ezen a néven, hanem Ventóként forgalmazza majd a Volkswagen. Fejlődő piacokon, elsőként az indiain jelenik meg az autó már júliusban, a mérnökök több módosítást is végrehajtanak a ferdehátú változaton.

Öt centivel megnyújtják a tengelytávot, hogy a hátsó ülésen utazók számára kellően tágas legyen a fej- és lábtér. 106 lóerős, 1,6-os benzinmotorral kezdődik a forgalmazás, később egy pontosan ugyanekkora teljesítményű 1,6-os dízel is megjelenik. Mindkét motorhoz ötfokozatú kézi váltó kapcsolódik majd, a hétfokozatú DSG később opcióként jelenik meg, de csak a dízel változathoz.

Indiában népszerűek a kompakt négyajtós szedánok, a Volkswagen azt várja, hogy az autó hamar népszerű lesz a vásárlók körében. Évi 25 ezer darab az eladási célkitűzés.