Ezer kilométer villanyautóval, töltés nélkül

Vágólapra másolva!
Guinness-rekordot döntött egy elektromos autó Japánban, a Mira EV 1003,84 kilométert tett meg feltöltés nélkül.
Vágólapra másolva!

Megdöntötte saját Guinness-rekordját a SANYO lítium-ion akkumulátorával szerelt Mira elektromos autó Japánban, az aprósággal 1003,84 kilométert tett meg a tesztcsapat töltés nélkül. Tesztpályán, laboratóriumi körülmények között került sor a kísérletre május 22. és 23. között, az autó azonban eddig is rekorder volt.

Tavaly november 17-én Tokióból Oszakába autóztak vele feltöltés nélkül, az 555,6 kilométeres távolságot éppen múlt hónapban fogadta el rekordként a Guinness. Hamarosan az új csúcsot is hitelesítik.

Nem a sietség volt jellemző a tesztcsapatra a rekordkísérlet során, 40 km/órás átlagsebességgel haladtak a pilóták, így az akkumulátor 27 órán keresztül tudott kitartani.