Szeptemberben ismét Ferrarik lepik el a Hungaroringet

Vágólapra másolva!
Szeptember 3. és 5. között rendezik meg a Hungaroringen a Ferrari Racing Days 2010 nevű rendezvényt. A kupasorozat futamai mellett a márka rajongóit megcélzó autós programok várják a közönséget.
Vágólapra másolva!

2008 után idén ismét hazánkba látogat a Ferrari Racing Days. A Ferrari Challenge bajnokságsorozat ez évi hét állomásából az ötödik lesz a mogyoródi, ahol európai és olasz bajnoki futamot is rendeznek.

Forrás: Ferrari

Az utcán egy Ferrari is feltűnést kelt. a Hungaroringen több tucat köröz majd


A bajnoki címért folyó küzdelem mellett demonstrációs futamokat is tartanak, ilyenen indulnak FXX és 599XX-ekkel is, de a leglátványosabb talán az F1 Clienti nevű program, amelyben a korábbi Formula 1-es versenyautókat láthatják a nézők, amelyek pályafutásuk után magánkézbe kerültek. A hétvége legnagyobb sztárja a gyári versenycsapat, az F1 Scuderia Ferrari Marlboro lesz, és vasárnap néhány gyors kört autózik Felipe Massa, aki tavaly éppen a Hungaroringen szenvedett súlyos balesetet.

Forrás: Ferrari

A bajnokságban F430-asokkal indulnak


A belépőjegyek ára 800 és 19900 forint közé esik, legolcsóbban a tribünre szóló pénteki gyerekjegyhez juthatunk hozzá, míg a versenyzőkhöz a legközelebb engedő, paddockba szóló háromnapos felnőttjegy a legdrágább.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rsMzfyTwKpmdYHUU


Nézze meg a 2008-as Ferrari Racing Daysről készült videót!


Az anyavállalat megbízásából a Ferrari Budapest rendezi a hazai Ferrari Racing Dayst. 2008-ban közel ötvenezren látogattak a helyszínre, idén is legalább ekkora figyelemre számítanak a szervezők.