Nehéz fellépni a szabálytalan kerékpárosokkal szemben

Vágólapra másolva!
Sok autóst idegesít, ha dugóban araszolgatás közben ügyeskedő bringások és motorosok szabálytalanul szlalomozva előzik őket. A kerékpárosok érdekvédői szerint csak magukat védik, rosszak a szabályok. Sok balesetet okoznak a gyalogosok is, akiket egyre nagyobb számban büntetnek a rendőrök. Vannak köztük olyannyira harciasak is, akik még az autókat is megpróbálják feltartóztatni a saját testi erejükkel.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Megfelelő oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosnak, de hogy az pontosan mennyi, azt a KRESZ nem írja elő


Kétségkívül a kerékpárosok javára - és számos autós szerint az ő hátrányukra - változott meg a KRESZ több pontja januártól. Például ez évtől lehetőségük van a bringásoknak arra, hogy egyes piros lámpáknál a várakozó autósok elé húzódjanak, igaz, egyelőre nem nagyon terjednek a városokban az úgynevezett előretolt kerékpáros felállók, hiába adott a jogi lehetőség ezek felfestésére.

"Nem feltétlenül örültünk ennek az új szabályozásnak, mert egy addig jogellenes gyakorlatot enged még tovább bizonyos helyeken" - fogalmaz Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti osztályának a vezetője. Az alezredes arra utal, hogy erre a szabályra hivatkozva ügyeskednek egyes kerékpárosok a kocsik között. Ott is, ahol nem lenne szabad, és nem csak az álló, hanem a haladó autók között is, ami pedig különösen balesetveszélyes. Hasonlóan közlekednek egyes motorosok is.

Araszolgató, megálló, majd újra elinduló járművek között kerekező bringás balesete esetén Jámbor szerint utólag nehéz bizonyítani egy-egy vitás ügyben, hogy a konfliktus idején állt-e a kocsi, vagy nem. Ráadásul, aki előreteker az autók között, az is csak bizonyos feltételek megléte esetén teheti ezt, például meg kell lenni a "megfelelő oldaltávolságnak". De hogy ez mennyi, azt nem határozza meg pontosan a KRESZ, ezért ennek meglétét vagy hiányát szintén rendkívül nehéz bizonyítani utólag. Ami biztos, hogy "a jogszabályváltozás következtében bővül azok köre, aki szabályellenesen közlekednek" - állítja az alezredes.

"A saját biztonságuk érdekében teszik"

Legalább ennyire irritálja az autósokat, amikor a lámpánál várakozás közben, de még piros jelzésnél a bringások elindulnak a kereszteződésbe. Ők már mennek tovább, miután azt látják, hogy kétoldalt leállt a keresztforgalom, de még a zöld előtt. "Egyértelműen szabályt szeg, de rossz szabályt hág át az a kerékpáros, aki elindul a pirosnál, miközben az autósok még várakoznak. Egyébként ezt a saját biztonsága érdekében teszi" - kommentálja a helyzetet László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

Szerinte sok kerékpáros gondolhatja úgy, hogy a szabálynál fontosabb az élet védelme és a biztonság. Ezen azt érti László, hogy amennyiben a bringás meggyőződött arról, hogy a keresztirányú utak forgalma megállt, és hamarosan amúgy is zöldet kapna, akkor egyes kerékpárosok szerint így biztonságosabban tudnak közlekedni, ha nem az autósokkal egyszerre indulnak el, hanem még azok előtt, azoktól külön. "Nem korszerűek azok a szabályok, hogy a zöldnél egyszerre indulhat a kerékpáros és az autós. Megjegyzem, vannak már olyan lámpák Budapesten, ahol ez nem így van" - mondja az érdekvédő.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nagyobb biztonságban érzik magukat a kerékpárosok, ha kilőhetnek a kocsik közül. Jobb oldalon egy robogós a villamossíneken közlekedik


László megérti, hogy "frusztrálja az autósokat a helyzet, hogy ők másfél óra alatt érnek el ugyanoda a városban, ahová mi kerékpárral tíz perc alatt, ráadásul még a lámpánál is mi lövünk ki elsőként". Az elnök szerint ez sem meg az araszoló autósok között ügyeskedve előrehaladó kerékpáros sem okoz kárt az autósnak, hiszen neki nem lesz rosszabb (csak lélektanilag), miközben a kerékpárosnak jobb lesz.

Írja meg a saját történetét!

Az agresszív, másokat veszélyeztető autósokról szóló cikkünkben arra kértük önöket, hogy aki így-úgy részese volt valamilyen konfliktusnak, az írja meg nekünk a történetét. Ezúttal is ugyanezt kérjük. Aki valamilyen formában szereplője vagy szemtanúja volt gyalogosokat, kerékpárosokat vagy motorosokat érintő közlekedési konfliktusnak, kérjük, írja meg az [email protected] címre.


Nem tudják elkapni a bringásokat

Miközben a KRESZ megváltozott hatvan pontja nagyrészt a kerékpárosok életének megkönnyítését célozta, látjuk, hogy ők még több szabályt módosítanának. Pedig már ezek egy részét is heves viták előzték meg, a bringások számára kedvezően alakult végeredményt pedig azóta is támadják nyíltan vagy háttérbeszélgetések során az autósok képviselői és egyes rendőri vezetők.

Utóbbiak számára a fő probléma, hogy alig tudják büntetni ezeket a szabálytalanságokat. Mint a minap megírtuk, még a szándékos közúti veszélyeztetéssel bűncselekményt elkövető agresszív autósok nyakon csípésére sincs megfelelő számú rendőr a közlekedésben, márpedig ugyanazoknak - az utak mentén ritkán látható - egyenruhásoknak kellene tetten érniük a kerékpárosokat és a motorosokat is.

Jámbor szerint egyébként is rendkívül nehéz fizikailag elkapni egy mindenféle azonosító nélküli kerékpárost, aki éppen a haladó járműoszlop kellős közepén kacsázik számos szabályt megszegve. Pedig szükség lenne a szankciókra, hiszen a korábbi stagnálást követően tavaly emelkedett a kerékpárosok által okozott közlekedési balesetek száma. 2007-ben (1776) és 2008-ban (1752) még szinte ugyanannyi balesetet okoztak a bringások, tavaly viszont ez a szám emelkedett (1829 baleset).

Egyre több gyalogost büntetnek

Szintén állandó balesetveszély forrása a városokban a kocsik között figyelmetlenül szaladgáló gyalogos, ahogy a lámpánál várakozó autók szélvédőjét kérés nélkül mosó gyerekek, a szórólaposztók és a kocsik között járkáló kéregetők is. Utóbbiak között nem kevés a fogyatékos, nehezen, bottal járó vagy éppen kerekes székes, akik ráadásul a sofőrökkel szemben, a zöldre váltó lámpának háttal közlekednek, így akkor próbálnak kijönni közülük, amikor a járműsor megindul. A KRESZ egyértelműen fogalmaz: egyiküknek sincs helyük a járművek között.

Fotó: Mudra László [origo]

A villamosról leszállt gyalogosokat itt az autók mellett a kerékpárosok is elüthetik


A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek között csak minden tízediknek az áldozata gyalogos, viszont ezen esetek felében ők maguk okozzák a bajt. Márpedig minden vita felett áll, hogy a gyalogosok könnyebben meg tudják előzni az őket érő gázolásokat (mondjuk, azzal, hogy nem lépnek ott az útra, ahol nem engedélyezett), mint amilyen eséllyel elkerülik azt az autósok (akik nehezebb helyzetben vannak 50 km/órás sebességnél, amikor lelépnek eléjük).

Habár Jámbor István szerint talán még a kerékpárosoknál is nehezebb elkapni, majd megbüntetni egy-egy szabályszegő gyalogost, az elmúlt években közel megduplázódott a velük szembeni szankciók száma. A 2007-ben elindított 8958 darab eljárás 2009-re 15 984-re nőtt. Nem emelkedett viszont 1999 óta a gyalogosokra kiróható bírság nagysága, ami immár 11 éve maximálisan 30 ezer forint, miközben az autósok akár ennek a tízszeresét, 300 ezret is fizethetnek.

Nincs különbség az agresszív autós és kerékpáros között

Régóta hangoztatja a címben szereplő állítást László János, aminek a lényege leegyszerűsítve az, hogy vannak szabálykövető közlekedők, és vannak agresszívak, és ez a két halmaz nem azonosítható a kerékpárosok és az autósok csoportjaival. Aki durván, mások kárára közlekedik, annak mindegy, hogy autó, motor vagy kerékpár van a feneke alatt, vagy éppen gyalogosan vesz részt a forgalomban, általában úgyis veszélybe sodorja a másikat.

A közúti veszélyeztetésről szóló írásunkban az autósok érdekesebb szabálytalanságaiból idéztünk konkrét történeteket a rendőrségi ügyek közül, most jöjjön néhány jellemző sztori, amelyeknek a kerékpárosok és a gyalogosok a főszereplői. Az eljárásokról Polgár István, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közlekedési-baleset osztályának a vezetője adott információkat.

Az egyik ügy jegyzőkönyve szerint a kerékpáros szlalomozva előzgette a kocsikat, amelyek közül az egyik sofőrjének nem tetszett ez a viselkedés, és amikor utolérte az őt korábban megelőző bringást, ráhúzta a kormányt. A kerékpáros elesett, és feljelentette az autóst. Az alezredes szerint "ez nap nap után megtörténik, majd én megtanítom alapon". Szintén törlesztett az a járművezető, aki az autójába beszálláskor szóváltásba keveredett egy gyalogossal, akit az elindulás után utolért, majd nekiment hátulról.

Ugyancsak vissza-visszatérő eset, több ilyen ügy kivizsgálása is folyamatban van, hogy gyalogos foglalja a valahol kocsijával éppen érkező ismerősének a parkolóhelyet. Csakhogy még az előtt egy másik autós odaér, aki viszont be akar állni a helyre, mondván, ő érkezett korábban. Egyik sem enged, mire az autós szó szerint letolja a gyalogost a parkolóhelyről.

De van olyan ügy is bőven, amikor a gyalogosok figyelmetlensége okoz másoknak sérülést. Polgár egy olyan ügyet olvasott fel, amikor a gyalogos lelépett a busz elé, amelynek vezetője akkorát fékezett, hogy az utasok között egy súlyos sérülést szenvedett. A gyalogost feljelentették.

Habár az [origo]-nak felolvasott ügyek között nem volt olyan, amikor a bringás okozott kárt szándékosan egy autóban, László János szerint "el kell ismerni, hogy a kerékpárosok is képesek végighúzni a kocsik oldalát a kormányukkal vagy letörni a visszapillantó tükrüket".