Jöhet a hétüléses Mini Countryman

Vágólapra másolva!
Nagyobb változatot is készítene a Mini a Countryman szabadidő-autóból, jöhet a hétüléses kivitel. Kupé és roadster is készül.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a szabadidő-autós, hanem rögtön az egyterűs versenybe is beszállt a Mini a Countrymannal, a márkánál a két kategória keverékének tekintik az újdonságot. Erre utal, hogy hamarosan még nagyobb, hétüléses kivitel készülhet belőle, nagyjából a Nissan Qashqai+2 mintájára.

Dr. Wolfgang Armbrecht, a Mini márkaigazgatója is megerősítette, hogy a Countryman valóban megnőhet, szerinte a tengelytáv tíz centiméterrel, 2,7 méterre nyúlhat.

Lesz kupéja is a Mininek, 2011 augusztusában érkezik a tavalyi Frankfurti Autószalonon kiállított tanulmány szériaváltozata, kotyogta ki az amerikai részleg vezetője, Jim McDowell. Ugyanő beszélt arról is, hogy 2012 februárjában mutatkozik be a Beachcomber tanulmányra épülő, az egykori Moke-ot idéző roadster.