Andy Warhol BMW-je a Müpában

Vágólapra másolva!
Az egyik legritkább, legendás BMW és a huszadik század talán legmeghatározóbb, de mindenképpen a legkülöncebb vizuális művészének találkozása a BMW M1 Andy Warhol Art Car. Most bárki megnézheti Budapesten.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A BMW Art Car program 35. évfordulója alkalmából a régióban elsőként nálunk látható a Warhol-M1
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A hetvenes évek közepén a BMW egy ütőképes GT autó kifejlesztését tűzte ki célul, amellyel a Group 4 és 5 besorolású versenyeken akartak indulni. Ehhez meg kellett felelni az előírt homologizációs feltételeknek: az autóból egy legalább négyszáz darabos szériát kellett gyártani két év alatt. Így született meg az M1-es, amely a BMW-nél használatos kódrendszerben az E26 jelölést kapta. Elsősorban a versenyváltozatra akartak koncentrálni, ezért az utcai változatok gyártását és fejlesztését is külső cégeknek adták ki.

Tervezésében részt vett a Lamborghini, formáját Giorgetto Giugiaro rajzolta, az általa vezetett ItalDesign végezte az előszerelési munkálatokat és a szintén olasz Marchesi készítette el a csupán 194 kilogramm súlyú csővázas karosszériát. Összeszerelését a Lamborghini gyárában készítették elő, de az olaszok anyagi gondjai miatt végül a stuttgarti Baur kapta meg a feladatot. Jó részt kézimunkával, nyolc előszériás olasz példány mellett 399 utcai változat és 56 versenyautó épült.

Egy BMW mint képzőművészeti alkotás

Az Art Car program 1975-ben indult, amikor Hervé Poulain francia autóversenyző felkérte barátját, Alexander Caldert, alakítsa műalkotássá versenyautóját. Ez adta az alapötletet, és mára tizenhét ilyen autó született, többek között David Hockney, Jenny Holzer, Roy Lichtenstein, Frank Stella, Robert Rauschenberg munkái, és az idei M3 GT2 versenyautó, amellyel Jeff Koons épp Warhol legendás M1-esére utal.


Az autó méretadataiból sejthető volt, de mivel először láttam élőben az M1-et, megdöbbentett, hogy ennyire lapos és ilyen széleset terpeszt a hátulja. A pop-art legenda, Andy Warhol M1-esén az is különleges, hogy az absztrakt mintát nem csak agyagmodellen készítette el, hanem a zsírtalanított fémfelületre, a fehér alapszínű autóra maga is vitte fel. Bár nem egyedül dolgozott, de az akkor már híres pop art művész sajátkezüleg csinálta a festést, az art carok történetében először. Huszonhárom perc alatt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Majdnem 300 millió forintot ér egy "egyszerű" példány. A Warhol-féle értéke felbecsülhetetlen, 150 millióra biztosították


Az autót védő kordon adta távolságból is jól kivehetők az ecsetvonások egyenetlenségei, és az, hogy puszta kézzel is belenyúlt a festékbe, ujjal húzott vonalakat a színes foltok közé. A 76-os rajtszámú kocsi kiszínezésekor egy nagy sebességű, elmosódó körvonalú versenyautó képe vezette Warholt, ennek dinamikáját és sebességét akarta művészi eszközökkel megmutatni. Kézjegyét az autó bal hátsó részére írta.

Sajnos a kiállított a kocsihoz nem lehetett hozzáérni, sem kinyitni - ami persze nem csoda. 1978 és 1981 között pár prototípus mellett alig 455 példányt gyártottak belőle. Az M1-es újkori ára százezer márka volt, ma euróban ér ugyanennyit, azaz körülbelül 28 millió forintot. A konkrét darab 1979-es, ebben az évben indult a Le Mans-i huszonnégy órás versenyen, Manfred Winkelhockkal, Marcel Mignot-val és Hervé Poulain-nel, összetettben hatodikak lettek, és másodikak a saját kategóriájukban (egyébként ekkor lett Paul Newman összettetben a második Porschéjával).

Mivel ez nem csak egy "sima" M1 versenyautó, hanem egyben gördülő Warhol-alkotás is, ezért az autó értéke szinte felbecsülhetetlen. A BMW történelmének ilyen ikonikus darabját nem érné meg egy gyűjtőnek eladni, mindenesetre több gazdag rajongó hajlandó lenne érte csillagászati árat fizetni. Mégis, mennyit érhet? - érdeklődtem a meghívott pop art-szakértőtől. A kiállítás szervezői mosolyogva megjegyezték, szállítás után fehér kesztyűben, csak a gyűrűik lehúzása után állíthatták be a helyére az 500 ezer euróra, azaz mintegy 150 millió forintra biztosított autót.

Nézze meg az autó kidekorálásáról készült videót!


Az autó motorja 3,5 literes sorhatos, M88-as típusú, a blokk a korábbi 3.0 CSi-től származik, később ezt használták az M5-ösök és az M6 kupé motorjának alapjául. Az M1 csővázas karosszériájának közepébe építik be, és természetesen a hátsó kerekeket hajtja. 286 lóerőt és 340 newtonmétert teljesít. Gyorsulása százra 5,6 másodperc, végsebessége 262 kilométer per óra, menetkész tömege másfél tonna körül alakul. Bár klasszikus autóknak rendezett versenyeken a mai napig részt vesznek M1-esekkel, sőt a 76-os számú Warhol autót is ki szokták vinni pár gyors kanyarra, ezek a menetteljesítmények már nem mérhetők össze a modernebb autókéval. Így történt meg az is, hogy Vida János kollégánk csapata a BMW 120d-vel gyorsabb köridőt ment a nürburgringi időmérőn.

Az autót szemlélve fotósunk megjegyezte, hogy viccesen néz ki. Mai autókhoz hasonlítva tényleg teljesen valószerűtlen a formája, amire a szüleim generációja biztos azt mondaná, hogy "ék alakú". Az új tesztautók mellett szerencsére akadnak youngtimerek és igazi régi vasak is, amiket kipróbálhatunk a kollégákkal, így van némi összehasonlítási alapunk. 1979-ből nézve meg kell bocsátsuk az óriási illesztési hézagokat, a nem pont vonalban álló karosszériaelemeket - a gép így ahogy van, technikailag tökéletes.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Andy Warhol aláírása az autó farán


Warhol kéznyoma miatt is lehetne ócskaságnak nézni, hiszen elsőre azt az érzést kelti, hogy így bárki be tudna festeni egy autót. Mégsem helyes ez a felvetés. Attól lesz művészi alkotás a Warhol M1-es, hogy ezt a dizájnkoncepciót 1979-ben dolgozta ki. A nonfiguratív minta - bár a sebesség ihlette - semmilyen kapcsolatban nincs az autó formájával, sőt gyakorlatilag teljesen semmissé teszi annak alapvető szépségét. Ettől egy kicsit perverz lesz a hangulata, de higgyék el, ez egy olyan relikvia, amit minden autórajongónak élőben kell látni.

A kiállítást június 30-áig lehet megtekinteni a Művészetek palotájában, mindennap 10-22 óráig.
Cím: 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1