Képeken a felfrissített Ford Mondeo

Vágólapra másolva!
Újabb, hivatalos fotókon látható a megújult Mondeo. A hivatalos bemutató az augusztusi Moszkvai Autószalonon lesz.
Vágólapra másolva!

Apró változtatásokkal folytatja karrierjét a kölni Passat-ellenfél. A Ford egyterűihez hasonló optikai átalakítást kap, jobban felszerelt változatain megjelenik a ledes nappali menetfény és átdolgozzák a lökhárítóit is. Megjelenik az extralistán a holttérfigyelő rendszer, a sávtartó-asszisztens, és a sebességhatároló berendezés is. Belül a LED-es hangulatfénnyel, finomabb anyagokkal, az átdolgozott középkonzollal, az új szórakoztató elektronikai rendszerekkel, és navigációval különböztetik meg a régebbi modellektől.

Sokkal fontosabbak a motorháztető alatti változások: a Mondeo is megkapja a Volvo S60-ból is ismert, 203 lóerős, kétliteres közvetlen befecskendezéses és EcoBoost turbómotort, ehhez a változathoz alapáron a Ford PowerShift névre keresztelt, hatfokozatú duplakuplungos váltója kapcsolódik. Ugyanennek a motornak a 240 lóerős változata is megjelenik, amely a Volvo-eredetű, 225 lóerős, 2,5 literes öthengerest váltja a palettán alacsonyabb fogyasztással és szén-dioxid kibocsátással.

Forrás: Ford

A kétliteres mellett a kisebb 1,6-os EcoBoost is része lesz a kínálatnak, ami nagyobb testvéréhez hasonlóan húsz százalékkal kevesebbet fogyaszt majd mint közvetlen elődje. Csúcsdízelként megjelenik a 200 lóerős 2,2-es dízel is a motorpalettán, ám a kisebb, 115, 140, és 163 lóerős kétliteres TDCi-t is rendesen átdolgozták. Bevezetésre kerül az ECOnetic technológia, amiben benne van az energia visszatápláláson kívül az állítható hűtőrács is, ami csökkenti a légellenállást és így a fogyasztást.

Forrás: Ford

Mostantól sávelhagyásra fiygelmeztető rendszer és automata országúti fény is elérhető. Az új Mondeó várhatóan itthon is szeptembertől lesz kapható.