Vágólapra másolva!
Első alkalommal rendeztek találkozót szovjet járművek számára az Alföld szívében. Hőség, nosztalgia és spontaneitás jellemezte a háromnapos eseményt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Póla Gergely

Moszkvicsok, ameddig a szem ellát. Előtérben egy gyönyörű 408-as
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Tíz éve szinte ciki volt szovjet autóval járni, nemrég viszont láthattuk, hogy ezek a járművek képesek éppolyan csodálkozó, rajongó és irigykedő pillantásokat kicsalni, mint a fényűző Porschék vagy Jaguarok. A veteránok iránt kevéssé fogékony emberek szemében is egyre inkább elkülönülnek a szép állapotban megőrzött és restaurált darabok a toldozott-foldozott, agyonhasznált, ízléstelen tuninggal megvert rettenetektől. Mint arról bő egy éve beszámoltunk, már egy fehér ezerkettes Zsigával is lehet feltűnést kelteni. A közelmúltban vitathatatlanul beérett a Zsiguli/Lada márka, az idősebb példányok ma már ugyanolyan teljes értékű veteránok, mint a velük egykorú Trabantok, Wartburgok - ami érezhető lökést adott a többi szovjet gyártmánynak is.

Fotó: Póla Gergely

Egy pillanatra sem lankadt az érdeklődés az orosz V8-as körül

Ez a felívelés, valamint a retróhullám már nagyszabású szovjetjármű-találkozó megszervezését is lehetővé teszi: ezúttal Szolnokon gyűltek össze a "CCCP-vasak" tulajdonosai és rajongói. A rendezvény nyitónapján a megyei levéltár hatvanas-hetvenes éveket idéző nosztalgia kiállítását tekintették meg a résztvevők, másnap reggel Békésszentandrásra indult a több tucat autóból és motorból álló járműoszlop. A menet élén rendszerint egy rendőrségi külsővel - matricával, korhű villogóval, szirénával - ellátott 2107-es Lada haladt, tagjait a hirtelen jött hőség sem tudta elrettenteni a kék uniformistól. Hasonlóan melegük lehetett azoknak a katonai egyenruhás résztvevőknek, akik a néphadsereg különféle járműveiben utaztak.

Fotó: Póla Gergely

Zapi-rokon ukrán terepjáró: LuAZ. Létezett kétéltű típus is

Az időjárás egyébként a teljes mezőnyt sújtotta: még az első este óriási zápor zúdult a táborhelyen pihenő öreg járművekre, másnap pedig a békési túra útvonalát kellett átrajzolni a Körös magas vízállása miatt. A szarvasi kirándulás elmaradt, a résztvevők persze így sem maradtak program nélkül, gőzgépkiállítást láthattak, százéves figyelmeztető táblával: "Tiszteld a gépet!" Szombaton még egy tárlat, a Szolnoki Repülőmúzeum várt a túrázókra - itt egy fáradt GAZ 69-es kiszolgálókocsi jelezte a szovjet autók felhasználásának hajdani változatosságát. Az intézmény egyébként nemcsak ép repülőgépeknek és helikoptereknek ad otthont: egy helyiség fellelési állapotú repülőgép-maradványokkal van tele.

Fotó: Póla Gergely

Luxus-Volgával érkezik a balalajkaművész hölgy

Szombat este a kempingben sor kerülhetett olyan mutatványokra, amelyeket forgalomban nem lehet kipróbálni, ilyen például a "hány ember fér el egy oldalkocsis motoron leesés nélkül" kísérlet. Az eltérő évjáratú, azonos típusú autók remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a rajongók finom különbségeket fedezzenek fel, vitassanak meg. "Hetvenben más lökhárítóbabákat szereltek fel", "Hatvanhatban lecserélték a feliratot", "Hetvenkettőben változott a csomagtérajtó kialakítása" - ehhez hasonló mondatok tucatjait lehetett hallani kérdésként és kijelentésként egyaránt. A szervezők meglepetés programja balalajkaest volt, mellyel a Magyarországon élő orosz művész, Jekatyerina Morozova ajándékozta meg a közönséget. Mint kiderült, létezik orosz sofőrinduló, bölcs tanácsokat rejtő dalszöveggel: "szorítsd erősen a kormányt", "vigyázz a csúszós utakon"...