Bulgária-rali: Räikkönen kiesett a nyitó napon

2010.07.09. 20:10

Sébastien Loeb mestermunkájával, és Kimi Räikkönen balesetével indult a Bulgária-rali. A magyarok jól szerepelnek, Turán a nyolcadik helyen áll.

 

Forrás: AFP

Jól ment, de kiesett Räikkönen. Az F1-es világbajnok bizonyította, hogy aszfalton valóban gyors, és azt is, hogy milyen biztonságos egy WRC

 

Mindössze 42 páros indult végül futamon, az eleve kevés nevezőből többen már a rajtig sem jutottak el. Bár csupán négy gyorsasági szerepelt a verseny napi programjában, ezek igencsak hosszúak voltak, ráadásul a legelső pálya kissé nedves volt még helyenként az éjszakai csapadéktól, tehát nem ígérkezett könnyűnek a délelőtt.

Még csütörtökön megkérdezték Loeb-öt, hogy tart-e a Ford pilótáitól, a francia erre egészen tömören csak annyit válaszolt, hogy nem igazán. A nyitó, majd' 32 kilométeres gyorsasági eredményei abszolút őt igazolták: szépen elverte a mezőnyt, 8,6 másodpercet adott a második Sordónak, aki éppen hogy csak megelőzte Ogiert. Kettejük párharca azért is pikáns, mert a szezon hátralévő részében felváltva lesznek a Citroën második számú pilótái, aszfalton a spanyol, murván a francia ülhet gyári autóban. Negyedik időt ért el a csütörtöki teszten leggyorsabb Petter Solberg, úgy tűnik gyorsan összecsiszolódtak az új navigátorral, Pattersonnal. Őket némi meglepetésre nem valamelyik Ford, hanem Räikkönen követte, azért mégiscsak az aszfalt a finn igazi terepe, lényegesen közelebb van itt az élmezőnyhöz, mint murván. Hirvonen és Latvala csak a hatodik-hetedik helyen érkeztek, utánuk a Stobart beugró pilótája, Andersson, majd Turánék, és Wilson zárta a WRC-k sorát. A többiek közül - ahogy várható volt - Henning Solberg volt a leggyorsabb az S2000-es Fiestával, de a csúcsgépektől ő már alaposan elmaradt.

Forrás: Stobart

A futam előtt a hatodik helyet tűzte ki magának Andersson. Akkor még nem gondolta, hogy ezért a magyarokkal is meg kell küzdenie


A másik pályán sem változott a felállás, Loeb kimagaslott a mezőnyből, ám mögötte ezúttal Petter Solberg végzett. Ogier egy hajszállal gyorsabb volt Sordónál, át is vette tőle a második helyet, Räikkönen pedig ismét befért a Fordok elé. Turán újra megcsípte Wilsont, és nem sokkal Andersson mögött egy újabb nyolcadik idővel bizonyította, hogy ütőképes a Peugeot 307 WRC. Féltávnál a világbajnok máris tetemes előnyre tett szert, a szervizparkban pedig leginkább a Fordnál vakarták a fejüket az illetékesek, mert hiába a rengeteg gyakorlás, teszt, próbaverseny, semmivel nem jutottak közelebb a franciákhoz aszfalton mint tavaly Katalóniában, sőt.

A délutáni program az egész futam leghosszabb szakaszának ismétlésével, és egy újabb Loeb részsikerrel indult. Ezúttal Sordo már jobban megközelítette, Ogier viszont hibázott, túlszaladt egy elágazáson, és több mint egy percet veszített. Petter Solberg lett így a harmadik, Hirvonen és Latvala mögötte, végre meg tudták előzni Räikkönent. Ehhez kellett a Focus WRC-k beállításainak módosítása, ám az élen álló C4-esek befogására így sem volt esélyük. Az előkelő hetedik időt a Turán/Zsíros egység futotta, akik immár mindkét Stobart Fordot meg tudták előzni. A záró szakasz tartogatta a legtöbb eseményt. Az élmenők gond nélkül teljesítették a pályát, Loeb-Sordo-Ogier sorrendben, Solberg, Hirvonen és Latvala is átértek, de Räikkönen már nem: a finn - talán vérszemet kapott a remek részidőktől, hiszen láthatta, hogy tartja Loeb és Sordo tempóját - lecsúszott az útról, és nagyon összetörte autóját. A többiek utána már megállapított időt kaptak, a magyarok is, az ugyanitt délelőtt elért eredményüket. A pórul járt finn páros sértetlen maradt, a kocsi viszont nem igazán, kérdéses hogy vissza tudnak-e állni szombatra.

Forrás: STM

Turánéknak lényegesen jobban megy, mint Portugáliában. Óriási esélyük van arra, hogy első magyarként világbajnoki pontot szerezzenek


A JWRC-sek óriási csatát vívtak, a Citroën márka nem csak a nagyoknál, hanem náluk is elfoglalta a komplett dobogót: Arzeno vezet minimális előnnyel Neuville és Weijs előtt, mindannyian C2 S1600-zal indultak. A Bessenyey/Papp páros is túl van az első napon, egyelőre a 27. helyen állnak a dízel Opellel. Szombaton hat szakaszt teljesítenek a versenyben marad egységek, melyek jellemzően olyan hosszúak lesznek, mint a péntekiek.

A verseny állása az első nap után:

1. Loeb/Elena Citroën C4 WRC   1:05:26,7
2. Sordo/Marti Citroën C4 WRC   +28,1
3. P. Solberg/Patterson Citroën C4 WRC   +38,0
4. Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC +1:11,7
5. Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC +1:21,2
6. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC   +1:31,3
7. Andersson/Andersson Ford Focus RS WRC  +2:26,3
8. Turán/Zsíros Peugeot 307 WRC  +2:49,1
9. Wilson/Martin Ford Focus RS WRC +3:45,6
10. H. Solberg/Minor Ford Fiesta S2000 +4:43,4
27. Bessenyey/Papp Opel Astra GTC CDTi +12:26,2


JWRC:

1. Arzeno/Roche Citroën C2 S1600 1:10:44,3
2. Neuville/Klinger Citroën C2 S1600 +1,8
3. Weijs/Degandt Citroën C2 S1600 +34,2