Leplezetlen kémfotókon a Mercedes CLS

Vágólapra másolva!
Álcázás nélkül, a Mercedes stuttgarti múzeuma mellett fotózták le az új CLS-t.
Vágólapra másolva!

Ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek az új Mercedes CLS, amelyről leplezetlen kémfotók jelentek meg egy brazil oldalon. Nagy utat tettek meg a fényképek Dél-Amerikáig, állítólag Stuttgartban, a Mercedes Múzeum mellett készültek, ahol fotózáson vehetett részt a limuzin.

Ahogy sejteni lehetett, erősen hasonlít a szériamodell a CLS Shooting Brake tanulmányra, korábbi hírek szerint négy motorral indul a forgalmazás: 306 lóerős a 3,5 literes, V6-os benzinessel szerelt CLS 350 CGI, 435 lóerőt tud a duplaturbós, 4,7 literes V8-as a CLS 550 CGI-ben, míg a CLS 63 AMG-be az 5,5 literes, duplaturbós V8-as kerül 571 lóerővel.

Egyetlen dízelként a 252 lóerős háromliteressel (CLS 350 CDI) lesz elérhető kezdetben, az AMG-változat kivételével minden modellbe start-stop rendszer kerül, az 550 CGI pedig összkerékhajtással is rendelhető lesz. Később jelenik meg a kínálatban az új duplaturbós, 204 lóerős, 2,1 literes dízel CLS 250 CDI néven, és biztosan készül hibrid változat is CLS 400 Hybridként.