Az első két szelektív szakasz után vezető Palik László, Darázsi Gábor páros felborult Nissanjával a nemzeti tereprali-bajnokság gyulai futamán. Palik két bordája eltörött, a navigátor sértetlenül szállt ki az autóból. A duó nem tudta folytatni a Prohun 500 küzdelmeit.

Fotó: Hirling Bálint [origo]


Palik László a BMW Team Hungary csapatát is erősíti

- A 48 kilométeres szelektív felénél utolértük az előttünk rajtoló Korda Eriket, s onnantól a porában autóztunk. Hozzáteszem, a porfelhő miatt nem láthatott minket. A pálya vége felé jártunk, az utolsó jobbos kanyart azonban nem tudtuk bevenni. Felborultunk, s az ülés megütötte az oldalamat. Kiszálltunk az autóból, megnyugodtam, amikor láttam, Gabinak nincs baja, igaz, akkor már éreztem, hogy én nem úsztam meg sérülés nélkül - mesélte Palik László a harmadik szakaszon történt balesetről, akiről a gyulai kórházban derült ki, eltört két bordája.

- Aki autóversenyen indul, tudja, ez benne van a pakliban - nyilatkozta a pilóta.- Mindenki nagyon kedves volt velem, mondták, most egy ideig ne erőltessem meg magam. Sajnálom, hogy nem folytathattuk a gyulai futamot, pedig addig a bizonyos jobbos kanyarig egészen jól mentünk.

- Nekem nincs semmi bajom, a kocsi is viszonylag jól nézett ki a borulás után, ha Laci nem üti meg az oldalát, ahogy ismerem magunkat, kerékre állítjuk a Nissant, és megyünk tovább - mondta Darázsi Gábor, a Palik Racing Team navigátora.