Egyedi sportkupé Audi-alapokon: Benarrow

Vágólapra másolva!
Hallottak már a Benarrow PB 5-ösről? Eddig mi sem, pedig egyedi és érdekes a kétajtós kupé.
Vágólapra másolva!

Tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját a német Benninghoven cég, ami eddig leginkább az út- és a közműépítés terén jeleskedett. A centenáriumot egész egyedien, úgy ünnepelték meg, hogy alapítottak egy saját autómárkát; talán könnyebb úgy megérteni a Benninghovent, hogy tudjuk, a székhelyük, Wittlich közel esik a legendás Nürburgringhez.

Forrás: Benarrow

A Benarrow PB 5-ös formáját a coventryi egyetemen tervezték és kézi munkával készítik Angliában és Németországban. Maga a név a Benninghoven cég rövidítéséből és a nyíl szóból áll össze. Műszakilag közeli rokonságban áll az Audi S5-tel, ami a külsején is látszik.

Motorterében MTM tuningos, 4,2-es Audi V8-as van, ami 525 teljesít, de rendelhető 700 lóerőre felhúzott változatban is. Maximális nyomtéka 520 Nm, amivel a 2,1 tonnás Audi alapú PB 5-ös 4,5 másodperc alatt éri el a 100, és 11,7 másodperc alatt a 200 km/órás sebességet, végsebessége 280 kilométer/óra. Fogyasztása 12,4 liter, szén-dioxid kibocsátása 294 gramm/kilométer.

Forrás: Benarrow

Ekkora teljesítményhez dukál a Brembo gyártmányú nyolcdugattyús fék, a lyuggatott féktárcsa és a húszcolos kerék; a biztonságról természetesesen blokkolás- és kipörgés gátló gondoskodik.

Kívülről egyáltalán alig hasonlít az alapját adó S5-re a Benarrow, keskeny hűtőmaszkján a gyártó cég logója, dupla kerek lámpái teszik morcossá a kinézetét. Összességében jól néz ki, bár stíluselemeit már más autókon is láttuk, az eleje Rover, a hátulja Ferrari, de van benne kis Bitter, Alfa Romeo és Spyker is. Belső terén sokkal jobban látszik az Audi rokonság, hiába van mindenhol a Benarrow logója.

Az első autót egy Bukaresti megrendelő kapja majd, a PB 5 mellett már dolgoznak egy újabb modellen.

Forrás: Benarrow