Továbbra is veszteséges a Chrysler

Vágólapra másolva!
Az idei második negyedévet is veszteséggel zárta a Chrysler, a nagy amerikai járműgyártók közül az egyetlen, amely még nem heverte ki a világméretű gazdasági válságot.
Vágólapra másolva!

A társaság hétfőn közölt gyorsjelentése szerint az adózás utáni veszteség 172 millió dollár volt, 25 millióval kevesebb az egy évvel korábbi 197 millió dolláros veszteségnél. A Chrysler mellett a Jeep és a Dodge márkájú kocsikat és teherautókat is gyártó csoport 407 ezer gépjárművet értékesített, 22 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a vevők azonban jórészt autóflottát vásárló amerikai vállalatok, autókölcsönzők és kormányhivatalok voltak, amelyek alacsonyabb árakat tudnak kialkudni, a bevétel így csak 8,2 százalékkal nőtt, 10,5 milliárd dollár volt az április-júniusi időszakban.

A tavaly június óta az olasz Fiat irányítása alatt működő cég nagy vetélytársa, a General Motors a Chryslerrel ellentétben már visszafizette az állami támogatás nagy részét, az első negyedévet közel 900 millió dolláros nyereséggel zárta, és várhatóan a héten megjelenő második negyedéves eredményei is pozitívak. A másik nagy rivális, a Ford kormányzati segítség nélkül élte túl a válságos tavalyi évet, júniusban pedig már sorban az ötödik negyedévet zárta nyereséggel, profitja 2,6 milliárd dollár volt.

A Chrysler olasz vezetése azzal számol, hogy az év egészét tekintve legalább nullszaldós lesz a gazdálkodás, és akár minimális nyereséget is elérhetnek. Az év második felében több mint egy tucat új, vagy felújított modellt mutatnak be, egyebek között bevezetik az amerikai piacra a Fiat 500-as kisautót, amelyhez nagy reményeket fűznek.

A társaság az amerikai és a kanadai kormányzat összesen 15,5 milliárd dolláros tőkeinjekciójával tudott talpon maradni tavaly. Eddig 3,9 milliárdot fizettek vissza, a törlesztést 2014-re fejezik be a tervek szerint.