Páncélozott Jaguar XJ Moszkvában

Vágólapra másolva!
A Moszkvai Autószalonon mutatkozik be a Jaguar XJ páncélozott változata, amellyel ép bőrrel megúszható egy kiadós golyózápor és aknatámadás.
Vágólapra másolva!

Elsősorban a zűrös életű rapsztároknak, diktátoroknak és maffiaklánok vezéreinek lehet jó hír, hogy a Jaguar egy páncélozott változatot dob piacra az XJ jelzésű luxuslimuzinjából. A Moszkvai Autószalon bemutatkozó újdonság hivatalosan B7-es védelmi szinttel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy közepes erősségű aknatámadás (15 kilónyi TNT erejének megfelelő robbanás) és kézi lőfegyverek ellen nyújt hatásos védelmet. A páncélborítás pluszsúlya miatt meglehetősen lomha lesz a bombabiztos XJ, de az 5 literes 385 lóerős V8-as motorral azért így is tíz másodperc alatt elérhető a 100 km/órás tempó.

A nagyobb tömeg miatt megerősített fékeket és folyamatosan változó keménységű futóművet kapott az XJ, amelynek a forgalmazása a moszkvai premier után indul, ára természetesen nem publikus.