Nem jövőformáló a háromajtós Opel Astra

Vágólapra másolva!
Mark Adams, az Opel formatervezési igazgatója szerint a háromajtós Opel Astra megoldásai nem egy új formanyelv előfutárát jelentik.
Vágólapra másolva!

Párizsban tanulmányként mutatkozik be a háromajtós Opel Astra, a GTC Paris, amelyről korábban azt írtuk, hogy sportosabb, mint az összes eddigi Astra-generáció együttvéve. Sajnos a sportos megoldások nem jelentik egy új opeles formanyelv érkezését, Mark Adams formatervezési igazgató szerint a háromajtós Astra csak egy különlegesség a kínálatban.

Adams úgy véli, a GTC remek példája annak, hogy egy meglévő formai irányzatból hogy lehet még több sportosságot és vagányságot kihozni, nem véletlenül alkalmazták rajta az új Opelek összes meghatározó formai elemét. Adams szerint viszonylag egyszerű volt az autó megtevezése, hiszen háromajtós kialakítás esetén jóval kevesebb kompromisszumot kell kötni a hátsó résszel kapcsolatban.