Duplázott ittas vezetésből, rendőrautóval

Vágólapra másolva!
Villámgyorsan duplázott ittas vezetésből egy férfi az Egyesült Államokban: másodjára egy rendőrautóból "szedték ki".
Vágólapra másolva!

Az illető először a saját kocsiját vezette részegen Colorado államban. A rendőrök kiszűrték a forgalomból, megbilincselték és betessékelték egy járőrautóba, majd magára hagyták, mert közben egy tanút hallgattak ki.

Miután a férfinak sikerült megszabadulnia a bilincstől, a kormányhoz mászott, és elhajtott. A rendőrök - egy másik járőrkocsival - másfél kilométeren át üldözték, míg végül sikerült megállítaniuk.

A férfi túl azon, hogy így már - egyebek közt - rendőrautó ellopásáért is felel, ittas vezetésért kétszeresen bűnhődik, hiszen a járőrkocsival sem józanul menekült.

Forrás: Ford