Vágólapra másolva!
Csak tanulmánynak nevezik, de nagyon közel áll a szériaváltozathoz a Párizsi Autószalonon bemutatkozó BMW Concept 6 Series Coupé.
Vágólapra másolva!

Új tanulmányt mutat be a BMW a Párizsi Autószalonon, az elnevezés azonban csalóka: a standra kerülő kupé szinte egy az egyben megegyezik az új 6-os kupéval, amelynek szériaváltozata jövő év elején, Detroitban debütál. Technikai adatok helyett elsősorban inkább a képekre koncentráltak a bajorok, így világosan látszik, hogy az új 6-os a friss 5-ös sorozat, illetve a Pekingi Autószalonon bemutatott Gran Coupé tanulmány stílusjegyeiből építkezik.


Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Maradt a hosszú motorháztető, az utascella mélyen hátra költözött, a vonalvezetés egyszerre sportosabb és elegánsabb az aktuális generációnál. A showcar fényszórói és L-alakú hátsó lámpái is LED-esek, utóbbiak maradnak a szériaváltozaton is, előbbiekért valószínűleg felárat kell majd fizetni.

Teljes méretű üvegtetőt kapott a tanulmány, a kabin vezetőorientált, a sokhangszórós audiórendszert a Bang&Olufsen szállította. Az 5-ös és 7-es sorozat komponensei is megtalálhatóak az új 6-osban, a motorpalettát a BMW nem részletezte, de nagyrészt az 5-ös kínálatával osztozik a kupé.

A tanulmány hossza nagyjából megegyezik az aktuális generációval, ám szélesebb és alacsonyabb annál.